Háromszéken kopjafaerdővel emlékeztek Gábor Áronra
Gábor Áron születésének 200. évfordulóján kopjafaállítással emlékeztek az ágyúöntőre csütörtökön, a háromszéki Eresztevényen.
Az emlékezésen Papp Zsolt, a falu református lelkésze mondott köszöntőt, amelyben rámutatott: az olyan történelmi alakok, akik akkoriban eszköztelennek, hátrányos helyzetben lévőknek tűntek, mint amilyen Gábor Áron is volt, gyakran felborították a papírformát, és megszégyenítették hősiességükkel, találékonyságukkal az erőseket. Lukács Bence, Magyarország csíkszeredai konzulja hangsúlyozta: a székely ágyúöntő hazájába vetett hite adott bátorságot ahhoz, hogy a szabadságharc alatt megvalósított cselekedeteit végrehajtsa.
„Köszönet az eresztevényieknek, akik 165 éven át gondozták, védték ezt az emlékművet. Gyakran volt is mitől félteni, mert nem mindenkinek tetszik. Nincs ez ma sem másképp, hiszen az éjszaka során az Óriáspince-tetőn most lobogó székely zászló zsineget az éjjel ismeretlenek levágták, azzal a céllal, hogy keserűvé tegyék a mai megemlékezésünket. Visszatettük, a zászló lobog és köszönettel tartozom ezeknek az embereknek, hiszen megerősítik hitünket és elkötelezettségünket. Így volt ez 1848-49-ben is, ezért érezzük Gábor Áront ma is közel magunkhoz” – fogalmazott ünnepi beszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke.
Az ünnepi hangvételű zenei összeállításról ezúttal a magyarországi vendégek, azaz a budapesti, XIV. kerületi Mátyásföldi Koncert Fúvószenekar gondoskodott: az emlékmű mellett sorakozó kopjafák megkoszorúzásához is ők szolgáltatták a zenei kíséretet. A koszorúzást követően Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese mondott áldást, majd a Szentegyházáról érkező gyermekkórus rövid koncertje következett. Ruszka Sándor gitárjátéka után Balázs Antal fafaragó mester beszédét hallgathatták meg az egybegyűltek, aki Sombori Sándor írót parafrazálva elmondta: az eresztevényi emlékműnél régen az arra járó székelyek megemelték kalapjukat, levetették bundasapkájukat, megadva a tiszteletet Gábor Áron emlékének, még a gyakran fagyosan süvítő Nemere dacára is.
- 35897 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35900 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35900 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35901 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35902 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35903 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni