Állami gyorssegélyt utalnak Székelyföldre


-A A+

Sürgősségi rendelettel 3,7 millió lejt utalt ki a kormány a Hargita megyei települések árvízvédelmi munkálataira. Pásztor Sándor vízügyi államtitkár múlt hét végén jelen volt Hargita megyében, ahol az erős esőzések több árvízvédelmi munkálatot tönkretettek.

Pásztor elmondta, hogy főként Farkaslaka környékén voltak nagyobb gondok, mert több mint 100 liter csapadék hullott négyzetméterenként. Ennek hatására a Nyikó patakon olyan árhullám indult el, amely Siménfalván megközelítőleg 70 köbméter másodpercenkénti vízhozammal zúdult le.

„A helyszínről tájékoztattam a fővárosban lévő Országos Katasztrófavédelmi Bizottságot az eseményekről, és személyesen ígértem segítséget a farkaslaki polgármesternek. Ezt a problémát meg kell oldani, mert amellett, hogy Farkaslakán, Székelyszentléleken, Bogárfalván, Nyikómalomfalván, Siménfalván, és Kecseten a medréből kilépő vízfolyás elárasztotta a kerteket és a házak pincéit, még nagy számú árvízvédelmi munkálatot is tönkretett, emiatt ezek a települések újabb árhullám esetén nagy veszélyben vannak” – fogalmazott az RMDSZ államtitkára.

Őszre elkészülhetnek az árvízvédelmi munkálatok

Az elmúlt hét folyamán egy szakértői csapat sürgősségi rendelettervezetet dolgozott ki a vízügyi minisztériumban az árhullám által tönkretett munkálatok helyreállításáról. Csütörtöki ülésén a kormány elfogadta a tervezetet, így született meg az a sürgősségi rendelet, amely biztosítja a Hargita megye Nyikó patakának a vízszabályozását.

Farkaslakán, Székelyszentléleken, Bogárfalván, Nyikómalomfalván, és Siménfalván 5560 méter hosszan a teljes vízfolyást kiszélesítik és megtervezett paraméterek mentén megfelelő keresztmetszetben átássák, hogy el tudják vezetni a jövőben az árhullámokat. Ez a munkálat 1,3 millió lejbe kerül. Székelyszentléleken és Nyikómalomfalván 710 méter hosszan partkövezés és partvédelmi munkálatokba kezdenek, majd három fenékküszöböt építenek, amelyek a vízfolyásnak a szögét csökkentik. "Ugyanebből az összegből épül öt darab olyan keresztműtárgy, amelyek árhullámokkor a víz sebességét csökkentik” – magyarázta Pásztor.

A vízügyi államtitkár elmondta, hogy 2,2 millió lejt új munkálatokra szánnak, amelyből 2500 méter hosszan megoldják a fent említett települések teljes árvízvédelmi problémáit. 200 ezer lejt különítenek el előtanulmányokra és tervekre, hogy Farkaslaka felett egy állandó víztározót építsenek. A víztározó azért hasznos, mert nagymennyiségű csapadék esetén megelőzi a gyors lefolyású árhullámokat.

„Olyan típusú tározó lesz, amelyben vizet is lehet tartalékolni, így nyáron a vízhiánykor szükség esetén innen pótolható a víz, de turisztikailag is vonzóvá teszi a környezetet” – emelte ki az államtitkár. Pásztor Sándor hozzátette, hogy a munkálatokat személyesen fogja ellenőrizni, mert azért igyekezett elfogadtatni a sürgősségi kormányrendelet, hogy már ősz végére elkészüljenek az árvízvédelmi munkálatok.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X