Öt magyar fiatal jutott be a bukaresti rendőrakadémiára


-A A+

Öt magyar fiatalnak sikerült idén a felvételije a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémiára – derült ki a felsőoktatási intézmény honlapjáról.

A rendőrakadémia pénteken tette közzé az idei felvételi eredményeket. Ebben az évben a magyar jelentkezők számára összese nyolc helyet hirdettek meg: ötöt a rendőr, egyet a határrendőr és kettőt a csendőr szakon. A magyar rendőrök számára fenntartott helyekből négy telt meg, a csendőr szakra pedig egy felvételiző jutott be.

A felvételizőknek románból, történelemből és idegen nyelvből kellett vizsgázniuk, előtte kizáró jellegű próbákon – pszichikai teszt, fizikai állóképesség – vettek részt.








EZT OLVASTA MÁR?

X