Véget ért a 23. EKE Vándortábor


-A A+

Naponta 22 túra, több mint ezer résztvevő, jókedv, szórakozás, vezetőség-váltás, majd búcsúzás – címszavakban így lehetne összefoglalni az EKE Tordai osztály által szervezett tábor egyhetes mérlegét.

Vasárnap búcsúztak egymástól a 23. EKE tábor lakói, a mintegy 1080 résztvevő az egy hét alatt 22, különböző nehézségű túrára jelentkezhetett, a kisgyerekes családoknak szervezett kirándulásoktól a nyugdíjas sétákig, a szekeres borkóstoló túrától a nagyon nehéz magashegyi túrákig. Az érdeklődők honismereti kirándulások által Gyulafehérvárra, Tordára, Verespatakra is ellátogathattak, melyek során a vidék történelmi, építészeti és művelődéstörténeti látványosságait ismerhették meg.

A túrázók eljuttottak a Túri- és a Tordai-hasadékba, Torockóra, a Kőközi-szorosba, a Vidalykőre, az Ordaskőre, a Székelykőre, a Bedellőre, a Berkesi-szorosba, a Remetei-sziklaszorosba, a Kecskekőre, a Bulzkőre, a Ronki- és a Pocsoválistei-szorosba, a Detonátára, de a bátrabbak a sziklamászás szépségeibe is belekóstolhattak. Gazdag volt a tábori programok listája is, volt tábori óvoda, esténként pedig helytörténészek, gombaszakértők, amatőr csillagászok előadásait lehetett meghallgatni, és nem utolsósorban magashegyi expedíciókról készült vetített képes előadásokat megtekinteni.

Vezetőségváltás az EKE-ben

A tábor végén elbúcsúzott az országos szervezet korábbi elnöke, Dezső László is, hiszen lejárt a megbízatása. Helyére nem választott új elnököt a vezetőség, a táborban tartott közgyűlésen úgy határoztak, a módosított szabályzat értelmében elnök hiányában működik tovább a szervezet. Az elnöki teendőket ideiglenesen Kiss Tibor alelnök látja el, amíg az újabb választásra sor nem kerül. Alelnökök választásában sikeres volt a közgyűlés: az újabb mandátumot vállaló Deák László és Kiss Tibor mellé csatlakozott Szabó Károly is. A szabályzat értelmében egy év múlva majd csak elnököt választ a tagság, az alelnökök folytatják tovább mandátumukat, csakúgy, mint Veres Ágnes, az EKE országos titkárára is.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X