A parlament útvesztőjébe került a gyes-törvény


-A A+

Elnézést kért szerda este Mariana Câmpeanu munkaügyi miniszter az államfőtől, amiért igazságtalanul a gyermeknevelési segélyre vonatkozó törvénymódosítás életbe léptetésének akadályoztatásával vádolta. A tárcavezető hétfőn azt nyilatkozta: nem tudja, hogy Traian Băsescu miért nem hirdette ki a képviselőház által elfogadott módosítást, amely a szülő nettó jövedelmének 75 százalékáról 85 százalékra növeli a gyereknevelési segély (gyes) összegét.

Utóbb kiderült, nem az államelnöki hivatalban, hanem a parlamentben vesztegel a jogszabály, és csak október 4-én jut el Băsescuhoz.

A törvény alapján a gyes módosításának október 1-jétől életbe kellett volna lépnie. Ehhez azonban az államfőnek ki kellett volna hirdetnie a jogszabályt, majd tovább kellett volna küldenie a Hivatalos Közlönybe megjelentetésre.gyes1

„A törvényt még nem jutott el az államelnöki hivatalba. A képviselőház internetes honlapját tanulmányova is nyomon követhető, hogy a jogszabály még a képviselőház főtitkáránál vesztegel" – mutatott rá Bogdan Oprea, Traian Băsescu szóvivője szerdán kiadott sajtóközleményben. Băsescunak egyébként húsz nap áll a rendelkezésére a jogszabály kihirdetésére.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X