Hétvégén két ponton is megnyitják a magyar-román határt


-A A+

A helyi román és magyar önkormányzatok kérésére megnyílik a határ a hétvégén Horea (Károlyipuszta) és a magyarországi Ömböly között, ugyanis a hétvégén rendezik meg Ömböly Napját. Akik a határon innen laknak és szeretnének részt venni a rendezvényen, szombaton, augusztus 16-án 13 és hajnali 1 óra között érvényes személyi igazolvánnyal, illetve útlevéllel könnyebben kelhetnek át a határ túloldalára. Szaniszlót és Ömbölyt testvértelepülési szerződés fűzi össze.

Szintén ideiglenes határátkelő nyílik Mezőfény és Piricse között. A helyi lakosok szintén szombaton, 13 és 14 óra között élhetnek a lehetőséggel Nagyboldogasszony napja alkalmából, hogy rövidebb útvonalon jussanak át a határ túloldalára.

A hatóságok felhívják a lakosok figyelmét, hogy az ideiglenes határátkelők esetében ugyanazok a feltételek szükségesek a határátlépéshez, mint bármelyik más határátkelőnél, vagyis régi típusú személyi igazolvánnyal nem lehet átlépni az országhatárt, illetve kiskorúak csak mindkét szülő jelenlétében hagyhatják el az országot. Amennyiben ez nem adott, a kísérő szülő vagy az őt kísérő felnőtt közjegyző előtt hitelesített szülői meghatalmazással kell rendelkezzen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X