Székelyföldi lovas váltó: hagyományápolással a közösségért


-A A+

A tervezett időpontokat betartva, az előre meghatározott program szerint jól halad a Székelyföldi Lovas váltó. Jelenleg a Gyergyói-medence váltó csapatai adják át egymásnak a stafétát, csakúgy, mint ahogyan székely őseink hagyták ránk hagyományainkat.

Augusztus 15.-én, pénteken reggel fél hatkor elindult a lovas váltó Csíkcsicsóból. Ha minden a tervek szerint halad, még a Nap lenyugvása előtt az udvarhelyi csapatokhoz kerül a székely zászló és a stafétát képező GPS, a rózsafüzér és az Árpád-sávos zászló.

Nagyboldogasszonynak szentelt lovas zarándoklat

Bekapcsolni a székely népet és a teljes Székelyföldet, a lovasokat által Mária Menybevételének ünnepén a Mária általi ország-felajánlásba – ezt a célt fogalmazták meg a lovasok indulását megáldó hajnali szentmisén. „Amikor a szent határokat lovasaink megkerülik, azzal jelezzük, hogy ez a föld Istennek van szentelve évszázadok óta és minden, ami benne történik, az Isten akarata szerint kell történjen. Ezt pedig ne tudja megakadályozni semmilyen idegen szándék. Isten bőséges áldása áradjon ki a székely hazára és annak minden tagjára, mert erre valóban nagy szükségünk van”, fogalmazott Csapai Árpád Szilárd lelkész.

Az Erdélyi Lovas beszámolója szerint Gergely István, Tiszti így bocsájtotta útnak a lovasokat: „Régen a pásztor egy kört rajzolt maga körül és ebből a védelemből, szellemi bástyából figyelmezte nyáját. A családfő minden évben körüljárta gyermekeivel, unokáival a birtokát és megmutatta, ellenőrizte a határjelzőket, vagy éppen helyreállította. A múlt hét végén tizedmagammal a Déli-Kárpátokban a Kárpát-medencét kerültük, a határhalmokat, határcövekeket keresve. A nagy részét felrobbantva találtuk, de tudjuk, hogy vannak és azt is, hogy hol. Huszárok, induljatok és húzzátok meg a szellemi határokat, most Székelyföld körül. Isten áldása rajtatok!”

Lovas társadalom egy összeforrt közösségért

A gyergyói lovasok első csoportja Marosfőn vette át a stafétát a csíkkarcfalvi küldöttségtől: egy székely zászlót, mint a székely nép jelképét, egy rózsafüzért Mária éremmel, a Szűzanyának való felajánlottság és egyben a csíksomlyói nemzeti szentély jelképét, egy Árpád-sávos zászlót, amely a magyar nemzet-testtel való egység szimbóluma, de az árpád-házi szentek és általuk megszentelt dicső múlt jelképe is.

A kilenc lovasból álló csapat jó hangulatban, gyönyörű bérceken haladt át, mígnem a megszabott időn belül érkezett meg Gyergyószentmiklósra, ahol a Nagyboldogasszony napi szentmisére készülő hívek, egyházi és világi elöljárók köszöntötték őket.

Cikkünk megjelenésének időpontjában már a negyedik gyergyói váltó viszi a stafétát Udvarhely irányába, összefogásra buzdítva a székely népet, hiszen a lovas társadalom ezen az úton úgy indult el, hogy a lovas sportok csaknem mindenik szakágából vannak képviselői a kezdeményezésnek, de lovas íjászok, huszárok és hobbi lovasok is részesei a rendkívül felemelő eseménynek.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X