Október végén indul az V. Erdélyi Vándoregyetem


-A A+

Az ErGo Egyesület idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erdélyi Vándoregyetem interdiszciplináris szabadegyetemet és szakmai konferenciát, amelynek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség is partnere. Homoródfürdő, Torockó, Krasznamihályfalva és Kisdisznód után az idén Nyárádmentére, Nyárádszentlászlóra vándorol az EVe.photo13

Az idei téma: ritmusok

A hagyományokhoz híven több tudományterületről vonnak be neves belföldi és külföldi előadókat, hogy közérthető tudománynépszerűsítő előadások keretein belül próbálják meg saját területük szemszögéből megközelíteni a témát. Kiderül mit jelent a ritmus a fizikában, biológiában, számítástechnikában, történelemben, közgazdaságtanban, orvostudományban, filmben és persze a zenében, táncban.photo05

A meghívottak között lesznek egyetemi oktatók, kutatók, művészek, üzletemberek, neves szakemberek a Kárpát-medence különböző tartományaiból, de érkeznek vendégek egy osztrák kutatóintézetből és a Google londoni irodájából is. Nem maradnak el a szokásos műsorok, borkóstolók, szabadidős tevékenységek, játékok, koncertek, bulik, kirándulások.

Kisfilm forgatás és néptánc

A hagyományos EVe program mellett képzési programot is tartanak: film, zene, néprajz, néptánc, helytörténet lesznek a központi témák. A résztvevők többek között megismerkedhetnek a filmkészítés alapjaival és gyakorlati tevékenységként neves erdélyi filmes szakemberek irányításával készíthetnek el egy saját kisfilmet, közben még néptáncot is tanulnak, és megismerik a régió történetét, hagyományait.

A rendezvénnyel kapcsolatos további információk itt olvashatók.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X