Néhány kamera nem oldja meg a gondokat Kézdiszentléleken


-A A+

Mintegy 7,5 ezer eurót utalt ki csütörtöki ülésén a Kovászna megyei önkormányzat a kézdiszentléki térfigyelő-kamerarendszer kibővítésére. Ám a háromszéki községet uraló etnikai feszültségek enyhítésére ez nem elég – ismerte el a maszol.ro-nak Tamás Sándor tanácselnök.

A politikust arról kérdeztük: mit tehet a megyei önkormányzat annak érdekében, hogy Kézdiszentléleken ne szabaduljanak el az indulatok az augusztus 10-i motorosbaleset után, illetve helyénvalónak tartja-e, hogy a helyiek gondjait a magyarországi Gój Motoros Egyesület próbálja megoldani?

Tamás Sándor elmondta: a község polgármesterével és a megyei rendőrparancsnokkal történő konzultáció után a megyei tanács 34 ezer lejt szavazott meg a kézdiszentléleki kamerarendszer kiterjesztésére. „Hasonló rendszer már működik a megye több pontján, közterületeken, és a statisztikák szerint segít a bűnmegelőzésben. Kézdiszentlélek központjában jelenleg is vannak kamerák” – magyarázta.

A politikus emlékeztetett arra, hogy Kézdiszenléleken nem csak a motorosbalesetet követő önbíráskodás, hanem a „lopássorozatok” miatt is felkorbácsolódtak az indulatok. Ezért is döntött úgy az ügyben tartott lakossági fórumon a helyi közösség, hogy további térfigyelő kamerákat szereljenek fel a településen.

Tamás Sándor üdvözölte a gój motorosok részéről érkező segítséget. Megjegyezte azonban, hogy egy idő után elmennek a községből mindazok, akik eddig szolidarizáltak a kézdiszentlélekiekkel, a település pedig ott marad a gondjaival. „A problémáikat a kézdiszentlélekieknek kell megoldaniuk, és meg is fogják oldani” – jelentette ki.

A megyei tanács elnöke nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy hosszú távon mi lehet a megoldás a községben tapintható etnika feszültségek enyhítésére. „Azok közé a politikusok közé tartozom, akik nem értenek mindenhez. Ez egy többszereplős történet” – fogalmazott.








EZT OLVASTA MÁR?

X