Drasztikusan csökkent a kutyatámadások száma


-A A+

Húszezer kóborkutya csatangol még Bukarest utcáin, az állatvédelmi hatóság (ASPA) becslései szerint. A tavalyi tragédia óta, amikor egy kóbor kutya halálra marcangolt egy négyéves kisfiút, 16 ezer gazdátlan ebet altattak el a fővárosban, további 16 ezret pedig örökbe fogadtak – számolt be a Pro TV.

A Négy Mancs szervezet képviselői szerint az elmúlt három hónapban a kutyákat törvénytelenül altatták el, hiszen bírósági döntés tiltja a kóbor kutyák elaltatását.

További 2000 kutya sorsa is megpecsételődött, a napokban kerül sor az altatásukra. A portál úgy tudja, egyre kevesebben érdeklődnek a kutyamenhelyeken: a közlemúltban befogott gazdátlan ebeknek csak tíz százalékát fogadták örökbe, közülük sokat vissza is vittek azzal az indokkal, hogy nem tudtak beilleszkedni új környezetükbe.

Idén júliusban jegyezték egyébként a legkevesebb kutyaharapásos esetet a fővárosi kórházakban – tájékoztatott az ASPA. A statisztika szerint 132 személy jelentkezett kutyaharapás miatt egészségügyi ellátásra, 84 százalékkal kevesebben, mint tavaly ilyenkor.








EZT OLVASTA MÁR?

X