Kolozsvár is SZINezett!


-A A+

Bemutatták a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) civil falujában a Kolozsvár 2015 Európa Ifjúsági Fővárosa projektet, majd a fesztivál rádiójában beszélgettek is róla. A Kolozsvár 2015 képviseletében Borzási Sarolta elmondta: „Öröm volt látni milyen lelkesedéssel fogadtak és kérdeztek minket a projektről. Nagyon sok fantáziát látnak a projektben és már megtaláltuk azokat a konkrét programokat is amelyre a Szegedi Ifjúsági Ház képviselőit is várjuk. Élmény volt beszélgetni velük, hisz nem titkolt szándékuk, hogy Szeged is megpályázza ezt a címet, ezért nagy érdeklődéssel figyelik Kolozsvár milyen főváros lesz.”

A rádiós beszélgetés során kitértek a pályázati folyamatra, a projektet övező civil összefogásra, az önkormányzat szerepére és a tervezett programokra is. Vajda Árpád a Szegedi Ifjúsági Ház igazgatójának kérdésére elmondták, a Kárpát-medencei magyar szervezetek bevonásával a nemzet ifjúsági fővárosává kell tenni Kolozsvárt, ahol az egész erdélyi és Kárpát-medencei közösség bemutatására sor kerül.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X