Húszéves a brassói Reménység Háza


-A A+

Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepelte hétvégén a brassói Reménység Háza.

 „A 20 éves születésnapját ünneplő intézmény a brassói magyarság közösségi központja, mely számos kulturális, ifjúsági, szociális eseménynek ad otthont. Hagyományőrző és közösségformáló ereje a nyitottság jegyében megszervezett rendezvényeknek, programoknak köszönhető, melyek immár két évtizede lehetőséget adnak a magyar vonatkozású kulturális igények kielégítésére” – fogalmazott Kovács Péter az évfordulós rendezvényen.

Az ünnepi ökumenikus istentisztelet keretében zajló eseményen az RMDSZ főtitkára a szövetség Ezüstfenyő Díját adta át a rangos intézménynek, amely már két évtizede áll a brassói magyarság szolgálatában.remeny

Kovács emlékeztetett arra, hogy a 2002-ben létrehozott díjat immár tizenegy éve azok vehetik át, akik kiemelkedő munkát végeztek a szülőföld visszaszerzéséért, a magyarság szülőföldön való megmaradásáért.

A főtitkár külön méltatta azoknak a rendezvényeknek a sokszínűségét, amelyeknek a Reménység Háza ad otthont. „Az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület itt bonyolítja le rendezvényeinek nagy részét, így a tavaszi és őszi barcasági képzőművészeti tárlatot, a könyvbemutatókat, de e mellett nyugdíjasklubot működtet, megszervezi a Magyar Kultúra Napját, tanfolyamokat indít, de itt kerül sor – sok más esemény mellett – az adventi sokadalomra, az 1956-os megemlékezésekre, a Bartalis János versmondó versenyre” – mutatott rá a politikus.

Hangsúlyozta: szükséges az elkövetkezőkben is a politikum, civil és ifjúsági szervezetek, a történelmi magyar egyházak összefogása, a közös célokért való közös munkálkodás annak érdekében, hogy magyarként boldogulhassunk és fejlődhessünk a szülőföldünkön.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X