Életbe lépett a gyes összegét növelő törvény


-A A+

Az elnöki hivatal közleménye szerint Traian Băsescu államfő kihirdette a gyermekgondozási támogatás növeléséről szóló törvényt, amelyet a parlament szeptember végén fogadott el a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére.

A jogszabály szerint októberig az újszülött mellett otthon maradó szülő utolsó éves átlagjövedelmének 75 százalékát kapta kézhez havonta gyermekgondozási segélyként, de nem kevesebbet, mint 600 lejt, és nem többet, mint 3400 lejt. Az új törvény szerint októbertől a gyes a korábbi jövedelem 85 százalékára emelkedik, ugyanazon összeghatárok között.

A gyes továbbra is a gyermek kétéves koráig vehető igénybe. Azok a szülők, akik a két év lejárta előtt visszatérnek munkahelyükre, ötszáz lej egyszeri támogatásban részesülnek.gyes

A negyedik gyerek után is jár

A törvény tartalmazza az RMDSZ-nek azt a javaslatát is, miszerint a negyedik gyermek után is jár a gyes. Eddig csak a harmadik gyermekig volt jogosult a szülő erre a járandóságra, most azonban feloldották ezt a korlátozást.

 A kormány 2010-ben az általános megszorító intézkedéscsomag keretében csökkentette a gyest. Akkor egyebek között 25 százalékkal csökkentették a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal, 19 százalékról 24 százalékra emelték az áfát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X