Jubileumi Mária-évet hirdettek meg Csíksomlyón


-A A+

Az erdélyi ferences rendtartomány kezdeményezésére jubileumi Mária-évet hirdetett a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye abból az alkalomból, hogy ötszáz éves a csíksomlyói Mária-kegyszobor - közölte a Székelyhon portál.

A jubileumi Mária évet a hét végén tartott őszi Mária neve búcsún hirdették meg. Az eseményre több mint tízezer zarándok látogatott el a csíksomlyói kegytemplomba. A Mária-év mottójának a „Köszöntünk Somlyó szép csillaga" idézetet választották, melyet egy búcsús énekből vettek.

A vasárnapi szentmisén Urbán Erik templomigazgató elmondta, a körülbelül ötszáz éves, reneszánsz stílusú kegyszobor 2,27 méteres magasságával a legnagyobb a világon ismert kegyszobrok közül. A hársfából készült szobor a napba öltözött asszonyt ábrázolja, akinek lába alatt a hold, fején tizenkét csillagból álló koszorú. Alkotója ismeretlen.

„A Boldogságos Szűz Máriába vetett bizalom a kegyhelyen erőt és reményt adott és ad az ide zarándoklóknak. Székely népünknek és a világ magyarságának a csíksomlyói kegyhely lett a hit, a szellemi élet és a kultúra védőbástyája. Ez oltalmazója és továbbörökítője mindannak, ami a nemzeti öntudatot meghatározza" - ecsetelte a kegyhely jelentőségét a ferences szerzetes.

A szertartáson bejelentették, hogy Ferenc pápa teljes búcsút engedélyezett a jubileumi Mária-év minden egyes napjára. 2015. szeptember 15-ig a kegytemplomba látogatók minden nap elnyerhetik a teljes búcsút.

A Mária-év keretében szeptember 16–19. között a csíksomlyói kegyhelyen tartja éves konferenciáját a húsz európai Mária-kegyhelyet tömörítő Európai Máriás Háló.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X