Elkezdték a vadkárok kifizetését


-A A+

A területi erdészeti és vadászati felügyelőségek összesen 407 ezer lejt fizettek ki vadkárokra – közölte Korodi Attila környezetvédelmi miniszter a Krónika napilap érdeklődésére.

Az elmúlt két évben 15 megyében közel 200 esetben jelentettek védett vadak okozta pusztítást. A kifizetett összegnek a jelentős része székelyföldi gazdákhoz kerül: Kovászna megyében 71, Hargita megyében 38 kérelmet hagytak jóvá. Korodi Attila elmondta, olyan kérelmekre is utaltak pénzt, amelyek 2012-ből „rekedtek” meg a minisztériumban.

Több medve kilövését engedélyezik az idei vadászati idényben. Megjelent a Hivatalos Közlönyben a 2014/2015-ös vadászati idényre vonatkozó kilövési kvótarendszer, ebben a medvékre vonatkozó kilövési kvóta valamivel magasabb mint az előző években, viszont nem oldja meg a medveproblémát - mutatott rá a miniszter, aki szerint teljesen új szabályozásra van szükség a kérdés orvoslására.

Az idén tavasszal benyújtott kárpótlási igénylések még nem jutottak el a szaktárcához, de sürgetik az erdészeti felügyelőségeket, hogy mielőbb küldjék át az iratcsomókat, így heteken belül azokat is ki tudják fizetni. Jelenleg arra keresik a megoldást, hogy a jóváhagyott igénylések alapján helyi szinten a környezetvédelmi ügynökségek fizessék ki a károk ellenértékét, ugyanis a törvény egyelőre ezt nem teszi lehetővé.








EZT OLVASTA MÁR?

X