Motoroshadsereg vonult be Kézdiszentlélekre (FOTÓK)
Hatalmas motoros tömeg vonult be szombaton délután a háromszéki Kézdiszentlélekre. Békésen, többségük kikapcsolt motorja elé helyezte bukósisakját és gyertyagyújtással emlékezett az egy hónappal ezelőtt balesetben elhunyt Sebestyén Attilára.
A több kilométer hosszú felvonulásban a szervezők becslése szerint mintegy 3500 motoros vett részt az egész országból, tény, hogy végeláthatatlan volt a felvonuló járművek sora.
A bukaresti Chopper Academy MC Románia motorosklub által kezdeményezett akcióhoz mintegy harminc hazai motorosklub több ezer tagja csatlakozott. Mindannyian tartották magukat a szervezők felkéréséhez, hogy legyen békés, erőszakmentes a felvonulás, amelynek végén mindegyik motoros távozott abba az irányba amerről jött.
A Kézdiszentlélekre bevonuló motorosokat a hatóságok korábbi felszólítása ellenére sok helyen a helybéliek sorfala fogadta, akik meg is tapsolták a felvonulókat. A helybéliek körében érezhető volt a feszültség, amiért a hatóságok pénzbírsággal fenyegették őket, ha részt vesznek a felvonuláson.
Az esemény helyszínét egyébként a vártnál kevesebb csendőr és rendőr biztosította. Negyed annyian voltak mint amennyit legutóbb, a két magyarországi Gój Motoros érkezésének hírére kivezényeltek. A hatóságoknak a forgalomirányításban volt feladatuk, a motorosok rendbontás nélkül távoztak.
A kézdiszentléleki esemény helyszínére érkezett az augusztus elején elhunyt Sebestyén Attila özvegye és Pál Tamás, aki a balesetet szenvedett társa segítségére sietett és a cigánysor lakói meglincselték. A motorosok kifejtették, azért van szükség a felvonulásra, mert elégedetlenek, hogy lassan halad a nyomozás, amely ebben az ütemben több évig is letarthat, amíg már senki nem emlékszik pontosan a történtekre.
Felrótták a rendőrségnek, hogy pénzhiánnyal magyarázza az orvostani jelentés elkészítését, holott legutóbb volt pénz arra, hogy két magyarországi motoros érkezésére több száz csendőrt és rendőrt a helyszínre vezényeljenek. A szervezők szerint mindaddig megismétlik a motoros felvonulásokat, míg a hatóságok biztosítani tudják azt, hogy a kézdiszentlélekihez hasonló esetek nem ismétlődnek meg.
- Négyszáz csendőrrel biztosítják a kézdiszentléleki találkozót
Társadalom - Készülnek a bukaresti motorosok Kézdiszentlélekre
Társadalom - Nagy-Magyarországért is túráznak a gój motorosok
Háttér - Most már bukaresti motorosok is készülnek Kézdiszentlélekre
Társadalom - Néhány kamera nem oldja meg a gondokat Kézdiszentléleken
Társadalom - Kopjafát emelnek a kézdiszentléleki tragédia emlékére
Társadalom - Busznyi csendőr vár két gój motorost Kézdiszentlékeken
Társadalom - Úton vannak Kézdiszentlélekre a gój motorosok
Társadalom - Kézdiszentlélek: megfélemlítették a megkéselt motoros utasát
Társadalom - "A székelyföldieknek szükségük is van a romákra"
Társadalom - Ügyészség: nem gyilkosság, baleset történt Kézdiszentléleken
Társadalom - A rendőrség még nem tudja, gyilkosság történt-e Kézdiszentléleken
Társadalom - Letartóztatták a motorost megkéselő kézdiszentléleki gyanúsítottat
Társadalom - Robbanékony a hangulat Kézdiszentléleken a motoros halála után
Társadalom - Hétszáz motoros gyászolta elhunyt társát Kézdiszentléleken
Társadalom - Elhunyt társukra emlékeznek a motorosok Székelyföldön
Társadalom - Stabilizálódott a székelyföldi önbíráskodás áldozatának állapota
Társadalom - Halálos baleset miatt meglincseltek egy motorost Székelyföldön
Társadalom
- 34935 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34937 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34937 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34938 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34940 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34940 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni