A tanítónő férje molesztálhatott egy hatéves kislányt Kolozsváron


-A A+

Egy 6 éves kolozsvári kislány szülei szerint szexuálisan bántalmazta a Gheorghe Lazăr Pedagógiai Líceumba járó gyermeküket a tanítónője férje – számoltak be csütörtökön a kolozsvári hírportálok.

Az előkészítő osztályba járó kislányt és egyik osztálytársát állítólag a férfi bekísérte az iskola egyik mellékhelyiségébe, majd arra biztatta őket, hogy vetkőzzenek le. A Kolozs megyei főtanfelügyelőség kivizsgálást indított a tanintézményben, és az ügyben a rendőrség is nyomoz.

A szóban forgó tanítónő elmondása szerint a férje azért látogatott az iskolába, hogy oktatási eszközöket hozzon be neki. Épp két tanóra közötti szünetben találkoztak, a gyerekek tornaóra után voltak. Ekkor a tanítónő megkérte férjét, hogy segítsen neki a diákok felöltöztetésében, hogy hamarabb végezzenek.

Az állítólag bántalmazott kislány szülei azt mondták, a férfi behívta a lányokat a fürdőbe, ahol levetkőztette őket, majd „nem megfelelően viselkedett” velük. A két kislányt pszichológus is meghallgatta, és kijelentette: a gyerekek nem hazudnak. A tanítónő egyelőre tovább oktat az intézményben, a szülők nem kérték a felfüggesztését. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X