Útjára indult a magyar szakiskolai képzés Kolozsváron (GALÉRIA)


-A A+

Hetvenkilenc diák kezdte meg az első és jelenleg egyetlen évfolyamon a tanévet a Kolozsvári Református Kollégium szakiskolai szintű képzésén. Bejártuk az épületet, amelyet a református egyházkerület meghívására Orbán Viktor miniszterelnök avat fel október 3-án, pénteken.

Az iskolában víz- és gázszerelői, elektroműszerészi, szakács, illetve fodrászati képzés indul. A földszinten találhatók meg a műhelyek, a diákok az első emeleten tanulnak, a második és harmadik emeleteket pedig egyelőre nincs, kinek belaknia: ahogy az évek telnek majd, úgy bővül az iskola létszáma.

Ha a kolozsvári szakiskola sikeres lesz, akkor Erdély-szerte kiterjesztik ezt az iskolahálózatot. Szaklíceumi magyar oktatás jelenleg működik a Brassai Sámuel Líceumban és az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban is, de ezek nem biztosítanak gyakorlati oktatást.

Az iskolában korábban a szeretetház működött, diakonissza nővéreket oktattak itt. Ezt követően iskolák működtek itt, miután pedig az épületet visszaszolgáltatták az egyháznak, úgy döntöttek, szakiskolai képzést indítanak. Az ingatlant a magyar kormány jelentős támogatásával korszerűsítették és rendezték be. 

A szakiskola oktatója, a Mikó étterem tulajdonosa, Kovács Zsolt szerint azok a gyerekek, akik idén megkezdték a tanulást, első évben 25 százalékban gyakorlatot és 75 százalékban elméletet sajátítanak el, a későbbiekben ez az arány megfordul: olyan konyhában gyakorolhatják a mesterséget, amely megfelel egy ötcsillagos étterem elvárásainak, éppen azért, hogy mikor kikerülnek az iskolapadból, akárhol megállják a helyüket - fogalmazott a szakács hozzátéve, arra törekszik majd, hogy diákjai megőrizzék az erdélyi ízvilágot.

Első évben tehát az alapokkal foglalkoznak: a vendéglátásban minden téren fontos a higiénia, így erre mindenképpen hangsúlyt fektetnek, de a munkavédelemre, az étteremszervezésre- és vezetésre is. Miután megtanulták az alapokat, másodéven az anyagok összefüggéseire, a hozzátevők feldolgozására térnek rá, harmadéven pedig próbálják megvalósítani a kívánt ízvilágot, megtanulni a dekorációt, a tálalás módszereit.

Kovács Zsolt elmondta, mint étteremtulajdonos, neki is célja fiatal, de tapasztalt munkaerő alkalmazása, a piacon pedig hiány van szakemberekből, így aki elvégzi az iskolát és ügyes, meg fogja találni a helyét a szakmában akár itthon, akár külföldön.








EZT OLVASTA MÁR?

X