Székely diákok nyertek programozási versenyt Debrecenben


-A A+

Ismét Hargita megyei siker született a Kutatók Éjszakája elnevezésű rendezvény Lego Robot Programozási Versenyén Debrecenben. Magyarország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseményén immár másodjára vettek részt a székelyföldi diákok. Ezúttal a dobogó első és harmadik fokára állhattak fel.

„Első díjazottnak lenni jó érzés, és már induláskor nagyon reménykedtünk, hogy hazafelé egy EV3-as robottal jövünk, ami a nyertes csapatnak jár jutalomként. Ez a nem mindennapi díj nagyban hozzájárult a győzni akarásunkhoz” – lelkesedett a megmérettetés után Golicza Lukács, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium XII-es tanulója, a Hargita2 elnevezésű, nyertes csapat tagja.

A versenyt komoly felkészülés előzte meg, hiszen “edzőtáborban” is részt vettek a Hargita megyei tanulók szeptemberben, Tusnádfürdőn, ahol a nyári vakáció után átismételték a már tanultakat, és magyarországi trénerek segítségével új ismereteket is szereztek. Ugyanakkor csapatösszerázóként is funkcionált a tábor, hiszen a versenyre  induló két csapat tagjai a megye négy gimnáziumából kerültek ki.

Immár két éve, hogy Székelyföldön is elindult a Lego Mentoring program, melynek keretében az informatikában tehetséges diákok robotprogramozást tanulhatnak. Ennekalapfeltétele volt egy komoly eszközpark,  melyet a megye középiskolásai adományként kaptak 2012 őszén a debreceni National Instruments vállalat képviselői, dr. Ábrahám Lászlótól és Héjja Ferenctől.

A Kutatók Éjszakája Magyarország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye, melyet immár kilencedik alkalommal rendeztek meg, országszerte több helyszínen. A szervezők célja, hogy népszerűsítsék a különböző tudományágakat, vonzóvá tegyék a fiatalok számára a kutatói életpályát. A Hargita megyei diákok már  másodjára próbálták ki tudásukat a Kutatók Éjszakájának LEGO Robot Programozási Versenyén Debrecenben.

A Hargita1 elnevezésű csoportban a székelyudvarhelyi Tamási Áron, illetve a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium tanulói, a Hargita2-ben pedig a csíkszeredai Márton Áron és a gyergyószentmikósi Salamon Ernő Gimnázium diákjai versengtek.

A megmérettetésnek minden évben előre ismert témája van, ezzel kapcsolatban kell egy kutatási tervet és egy prezentációt otthon elkészíteni, majd a versenyen 5 percben bemutatni. Az idei téma: a passzív és önellátó házak. Ugyancsak ehhez a témához kapcsolódó feladatokat kell a robotoknak végrehajtani, de ezeket csak a verseny helyszínén ismertetik az indulókkal.

A komoly szakmai megmérettetést a Hargita2 csapat nyerte, maga mögé utasítva a sok éve programozó magyarországi fiatalokat, és a Hargita1 is szép eredményt ért el, hiszen tagjai felállhattak a dobogó 3. fokára.

A Hargita2 csapat felkészítő tanárai Csonta Ildikó, Csomós Róbert és Csíki Zoltán, tagjai Baló Tímea  (XI.), Sólyom Gellért (XII.), Golicza Lukács (XII.)  a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumból, valamint Székely Attila (XII) és Ráduly Zalán (XII) a gyergyószentmikósi Salamon Ernő Gimnáziumból.
A Hargita1 csapat felkészítői Dénes Ildikó,  Godra Hajnal, Szélyes Emőke, Simó Margit, diákjai Farkas Zsolt (XI.), Kapusi Zalán (XII.), Trimfa Botond (IX.) a székelyudvarhelyi Tamási Áron-, és Gagyi Mátyás (XII.), Patakfalvi Örs Krisztián (XII.) a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumból.

„A hangulat nagyon jó volt, kellemes volt csapatban dolgozni. Együtt izgultunk a prezentáció alatt, hogy jól sikerüljön, és együtt drukkoltunk a robotunknak, hogy sikeresen hajtsa végre a feladatokat. Sajnos a szerencse nem nekünk kedvezett, ezért csak harmadikok lettünk. De örülünk ennek az eredménynek is, hiszen rengeteg munkánk fekszik benne” – kommentálta a versenyt Gagyi Mátyás, a székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium tanulója, a Hargita1 csapat tagja.

Csonta Ildikó, a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium tanára szerint ha a diákokban megvan az érdeklődés, a természetes kíváncsiság, már csak az eszközöket kell a kezükbe adni és időt szánni rájuk. Sokan közülük szívesen összemérik tudásukat másokkal, kipróbálják magukat, és ha sikerélmény éri őket, gyorsabban fejlődnek és újabb célokat tűznek maguk elé.

„A robotozó diákjaink a matematika-informatika osztályokból kerülnek ki, őket valóban érdekeli a programozás. A robotok az ilyen diákoknak játéknak számítanak, hiszen az ezzel való munka látványos tevékenység órai tananyaghoz képest. Ha sikerül egy körbe összegyűjteni az egy téma iránt érdeklődő fiatalokat, akkor ők megerősítik egymást, jó hangulatot teremtenek maguk körül és vonzóvá teszik azt, amivel foglalkoznak” – vélekedik az informatika szakos tanárnő.

Tánczos támogatta

A diákok felkészülését, az edzőtábort Tánczos Barna szenátor, az utazást pedig Kiss András, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum operatív igazgatója, illetve a zajtai Vitéz Gaál Lajos Egyesület támogatta.

„Gratulálok úgy a lelkes, szorgalmas tanítványoknak, mint a lelkiismeretes tanároknak, akik hatalmas energiát fektetnek a programozó fiatalok felkészítésébe! Hiszek abban, hogy a legjobb befektetés a jövőre nézve az oktatás támogatása, hiszen ezek a tehetséges diákok lesznek pár éven belül Székelyföld tudósai, akik tudásukkal építik majd szülőföldünket!” – hangsúlyozta a programot támogató szenátor.

 

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X