Birtokba vette a Kemény család a marosvécsi kastélyt


-A A+

Kedden délelőtt visszakerült jogos tulajdonosaihoz, Kemény János báró leszármazottaihoz a román állam által több mint 70 évvel ezelőtt elkobzott marosvécsi várkastély. Az elmúlt hetekben kiköltöztették az utolsó betegeket is a kastélyban működő Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központból.

Az épület kulcsát kedden 11 órakor adták át ünnepélyesen az egykori tulajdonos, báró Kemény János leszármazottainak. Az utolsó simítások még ezután következnek – mondta a maszol.ro érdeklődésére a Kemény-utódok egyike, akitől megtudtuk azt is, a család tagjai az átvétel után tanácskoznak arról, hogy a megürült kastélynak milyen szerepet szánjanak.

Az utóbbi tíz nap alatt 120 beteget költöztettek ki a kastélyból, akikről az európai uniós pályázatok révén épített új, korszerű, erre a célra berendezett házakban gondoskodnak a továbbiakban.

Dr. Pokorny László, a Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetője a maszol.ro-nak elmondta, egy hónap haladékot kaptak még arra, hogy az ottmaradt dolgaikat, bútordarabokat, használati eszközöket, személyes tárgyakat elvigyék.

„Hatvan év alatt annyi minden felgyűlt, hogy nehéz volt a költözködés” – mondta a központ igazgatója. A betegek a 15-20 ágyas termekből 2-3-4 ágyas hálószobákba kerültek, nagyobb nappaliban, tágasabb foglalkoztatási helyen, kezelőben gondoskodnak róluk. „Nagyon nehéz volt a költözés, a betegek nem éreztek ebből semmit, de nekünk rengeteg munkát, feladatot jelentett. Én voltam az utolsó személy, aki elhagytam a kastélyt” – nyilatkozta Pokorny László.

Itt alakult az Erdélyi Helikon

A kastély 1228-ból származik, és 1663-ban került a Kemény család tulajdonába. A Wikipédia szerint  a fejedelmi trónra 1648-ban lépő II. Rákóczi György adományozta oda az öt faluból álló birtokot kedvelt udvari hívének, a jeles hadvezér Kemény Jánosnak.

Utolsó nagyobb mértékű átalakítása a 19. század végén, Kemény János és neje utasítására történt, így az 1930-as évektől kényelmes szálláshelyül szolgálhatott a vendégszerető Kemény János birtokos és jeles író meghívására ide érkező erdélyi művészeknek. Az itt megalakított Erdélyi Helikon társaság jeles eredményeket ért el a kisebbségi létbe szorult magyar nyelvű irodalom ápolásában.

Az 1944 októberében zajló harcokban szerencsére néhány találattal megúszta a történelmi műemlék, mivel azonban a földesúri család elmenekült belőle, a helyi lakosság teljesen kifosztotta a fényesen berendezett várkastélyt. 1945 után értelmi fogyatékos gyermekek otthonává alakították át.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X