Orbán felavatta a Református Kollégium szakiskoláját


-A A+

Felavatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kolozsvári Református Kollégium szakiskolájának új épületét péntek délelőtt. Az ünneségen a kormányfő arról beszélt: Magyarország ma már egyetlen magyarról sem mond le, az anyaország és a magyar nemzet újra egymásra talált.

Pénteken délelőtt tíz óra 20 perckor érkezett meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kolozsvári Református Kollégiumhoz, amelynek bejáratával szemben, az utcán 6-8 fős tüntetőcsapat fogadta. Mint megtudtuk, a tüntetés mögött nem szervezet, hanem több, magát szabad civilként megnevező kolozsvári állampolgár állt, román és magyar egyaránt (frissítés: mint utóbb egy tüntető elmondta a maszolnak, 20-25 személy is megjelent a demonstrációjukon, ők azonban az utca túlsó oldalán álltak, nem a transzparenseket tartók közelében). A szakiskola avatási ünnepségének szervezői és a rendőrök megpróbálták eltakarni a magyar kormányfő szeme elől az „Interetnikus feszültség helyett multikulti együttműködést!” és „Autonómiát a civil társadalomnak!” feliratú transzparenseket.

Az iskola udvarán több száz ember várta Orbánt, az ünneplők között Kelemen Hunor kulturális miniszter, szövetségi elnök, Horváth Anna, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke is fogadta a magyar kormányfőt.

„Az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított szakiskola üzenet a múltnak, üzenet a mának és üzenet a jövőnek is” – jelentett ki ünnepi beszédében Orbán Viktor, hozzátéve, hogy egy iskola alapítása azt jelenti, hogy a magyar közösség él, élni akar, és van elég ereje és tudása ahhoz, hogy meg tudjon maradni.

Ami ma itt velünk történik, az nagyon különleges és ritka – mondta Orbán, kiemelve annak jelentőségét, hogy a kommunista diktatúra által elvett iskola visszakerült jogos tulajdonosához, és a református egyház, felvállalva feladatát, hogy megfeleljen a kor kihívásainak, szakiskolát indít itt, a magyar kormány támogatásával.

„Üdvözöljük, hogy Magyarország ma már érdemben is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a magyar nemzet tagjai szülőföldön boldoguljanak” – mondta a miniszterelnök, aki emlékeztette a hallgatóságot, hogy jelenleg a kormány által a Magyarország határain kívül élő magyar közösségekhez  irányított összegek nagy részét az oktatás részére fordítják. 

A magyar miniszterelnök úgy fogalmazott: minden szakma becsülete két pilléren áll: a képzés és a hivatástudat pillérén. A kolozsvári magyar tannyelvű szakiskola alapításakor nagy körültekintéssel választották ki a diákok mellé a mestereket is, akik útmutatása révén a leendő szakembereknek arra kell majd törekedniük, hogy úgy tekintsenek szakmájukra, mint Istentől kapott hivatásra, mondta Orbán Viktor. Kós Károlyt is idézte, aki 1921-ben keltezett röpiratában arra panaszkodott, hogy Magyarország lemondott az elcsatolt országrészek magyar lakóiról. Ez mára megváltozott, mondta a kormányfő, hisz ma már Magyarország elsöprő többsége az egész nemzetben gondolkodik, a kölcsönös felelősségvállalás természetes érzés. 25 éves építkezés után Magyarország és a magyar nemzet újra egymásra talált. „Egyetlen magyarról sem mondunk le” – nyomatékosította Orbán Viktor. 

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X