Emberre támadt a medve Háromszéken és Csíkban is


-A A+

Összesen négy férfi került kórházba a hét végén Székelyföldön medvetámadás miatt – számolt be a Székelyhon.

Az egyik eset a Kézdiszentlélekhez tartozó Kézdikőváron történt, szombaton. Két helyi férfi szekérrel és kutyájukkal ment ki a falu melletti termőföldre, amikor egy anyamedve egy közeli kukoricásból váratlanul rájuk rontott. Egyikükre háromszor is rátámadt a bocsait féltő állat, így 15 sérülést, közöttük hét súlyosabbat szerzett, míg másikuk megúszta pár apró karcolással és kéztöréssel.

A két pórul járt kővárit a kézdivásárhelyi kórházba szállították, ahonnan – az elsősegélynyújtást követően – Sepsiszentgyörgyre vitték, ahol műtéten esett át. Társának ortopédiai beavatkozásra volt szüksége, és mindketten veszettség elleni oltást kaptak.

Csíkszentkirály és Csíkszentimre között vasárnap szintén egy kukoricásban tanyázó medve támadt rá két férfira. A 37, illetve 38 éves csíkszentimrei áldozat testén sok sérülés volt, amelyek harapástól, és karmolástól is származtak, de egyik sem bizonyult súlyosnak. A pácienseket a kórház fertőző betegségek osztályára irányították, ahol további kezelésben részesülnek.

Mint korábban beszámoltunk róla, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter rendelete értelmében ha a medvék, farkasok vagy vadmacskák veszélyeztetik a közbiztonságot, bejárnak a településekre, bántják a háziállatokat vagy éppen az állatokat felügyelő személyeket, vadászidényen kívül is elfoghatók vagy kilőhetők.








EZT OLVASTA MÁR?

X