Kerekes Károly módosítaná a nyugdíjtörvényt


-A A+

A nyugdíjtörvény módosítását kezdeményezte Kerekes Károly RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki csütörtöki sajtótájékoztatón ismertette azokat az igazságtalanságokat, amelyeket a jogszabály tartalmaz.

A politikus a parlament által 2010 végén elfogadott és 2011. január 1-én hatályba lépett törvénynek azt a részét kifogásolja, amely méltánytalan módon asszimilálta a 2001. április 1. előtt 1-es besorolású munkacsoportban dolgozó személyeket azokkal, akik ugyancsak az említett periódusban a 2-es besorolású munkacsoportban dolgoztak.kerekes karoly jeloleserol ae

Eredetileg az 1-es besorolású tevékenységet folytató személyek nagyobb korkedvezményre voltak jogosultak, mint a 2-es besorolásúak. Kerekes Károly szerint tehát hiba volt egy kalap alá venni a két munkacsoportot, mert óriási különbség van közöttük a veszélyeztetettség területén. „Mindenütt a világon joguk van a korábbi nyugdíjazáshoz azoknak, akik az egészségükre ártalmas tevékenységet folytatnak, vagy akár életüket kockáztatják" – mondta a szociális kérdésekkel foglalkozó képviselő.

Ebbe a kategóriába elsősorban az öntödékben, vegyi üzemben, bányában, magasépítkezésen dolgozók tartoznak – magyarázta Kerekes. Tájékoztatása szerint a nyugdíjtörvény módosítása 4-500 ezer embert érintene.

„Nagyon remélem, hogy miután a munkaügyi bizottságon átvittük a héten, jövő héten plénumban napirendre tűzzük a javaslatomat. Következik a törvény kihirdetése és a hivatalos közlönyben való megjelenése, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy november folyamán hatályba léphet a jogszabály" – mondta a képviselő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X