Orbán Balázs-díj a munka és család jegyében


-A A+

Negyedik alkalommal zajlott hétfőn este Marosvásárhelyen, a Kultúrpalota nagytermében az Orbán Balázs-díjak átadója. Az ünnepi rendezvény keretében Maros megyéből Ludescher László, Hargita megyéből Laczkó Albert Elemér, Kovászna megyéből Ráduly Baka Zsuzsanna részesült a kitüntetésben.

A Székelyföld napok keretében azoknak a személyeknek adták át a díjat, akik a térség érdekében jelentős tevékenységet folytattak. A mezőny erős volt, nagy dilemma előtt álltak azok, akik eldöntötték, hogy kik legyenek az idei díjazottak, hangzott el a gálaműsoron. Az Orbán Balázs nevével fémjelzett kitüntetést 2011-ben az önkéntesség jegyében kifejtett tevékenységért, 2012-ben az aktív idősödés és szolidaritás jegyében adták á. 2013 Kós Károly év volt, az építkezés éve, míg 2014 a család és a munka összehangolásának az esztendeje. Olyanok kapták, akik bebizonyították, hogy a munkában és a családban is lehet egyszerre sikeresnek lenni, ugyanakkor a közösségért is cselekedni.

Orbán Balázs, akit a legnagyobb székelynek neveztek nem siránkozó és mások erőfeszítéseit lebecsülő ember volt, hanem cselekvő – mondta ünnepi beszédében Péter Ferenc Szováta polgármestere, az RMDSZ Maros megyei szervezetének politikai alelnöke. Kelemen Hunor arról beszélt, hogy létezik székely múlt, székely jelen és székely jövő, hiszen van elképzelésünk a Székelyföld jövőjéről, mert tiszteljük a múltat, a mindennapjainkban azért dolgozunk, hogy azokhoz az értékekhez hozzátegyünk és mert itt akarunk maradni és jövőt tervezni. Az RMDSZ szövetségi elnöke a régióban élő román lakossággal folytatott párbeszéd jelentőségére is kitért, hangsúlyozva, hogy remélhetőleg a szavak erejével sikerül meggyőzni a románokat is, hogy az autonómia erősebbé teszi Romániát, erős ország lesz az erős régiókkal Románia.

Lukács Bence Ákos konzul, Magyarország csíkszeredai konzulátusának munkatársa azt emelte ki ünnepi köszöntőjében, hogy díjazottnak lenni nem csak a kitüntetetteknek megtisztelő, de a közösségnek is, amely a díjat adja. „Székelyföld létezik, nem kell kitalálni” – mondta Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, hangsúlyozva, hogy vannak olyan helyzetek, amikor együtt kell lépni és ez a díjazás is egy kis lépés, ugyanakkor fontos előrelépés a közös menetelésben.

A Kovászna megyei díjazott az idén Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkipásztor, akinek Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök adta át a díjat. Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester Borboly Csabától, a Hargita megyei önkormányzat elnökétől vette át a díjat, Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetőjének pedig Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke adta át az Orbán Balázs-díjat.

Az ünnepi gála műsorvezetője B. Szabó Zsolt volt, a műsorban színpadra lépett a Tiberius vonósnégyes, Kilyén Ilka, Buta Árpád és a Dzseztán együttes.








EZT OLVASTA MÁR?

X