A magyar kormány támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását


-A A+

A magyar kormány húszmillió forinttal támogatja a csíksomlyói zarándokhely felújítását - jelentette be pénteken Csíksomlyón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós elmondta, a támogatást a tárca jövő évi költségvetésében különítik el, és annak felhasználásáról a csíksomlyói kegyhely gondnokságát ellátó ferences szerzetesek döntenek majd. Úgy vélte, a zarándokhely nemcsak szakrális érték, hanem az összmagyarság nemzeti értéke is, hiszen nemcsak a katolikus híveket, hanem a protestáns keresztényeket, és az útkeresőket is vonzza.

Böjte Mihály ferences szerzetes, a csíksomlyói kolostor házfőnöke elmondta, a csíksomlyói búcsúk szónokai számára épített Hármashalom oltár felújításához kértek segítséget a magyar kormánytól, de a felajánlott támogatásból más munkálatokat is elvégezhetnek. "A zarándokház is felújításra szorul, folyik az orgona javítása, a sekrestyét is fel kell újítani" - sorolta a teendőket a rendház főnöke.

Soltész Miklós pénteken a Mária út konferencia megnyitóján is beszédet mondott. Amint a rendezvény után az MTI-nek telefonon elmondta, arra kívánta ráirányítani a figyelmet, hogy milyen fontos szerep hárul a zarándokhelyekre a fiatalok megszólításában.
Szabó Tamás, a Mária út egyesület elnöke az égi akaratot vélte felfedezni abban, hogy a Mária-kultusz ápolását célul kitűző civil kezdeményezés tíz év alatt kinőtte magát.

A Mária utat Közép-Európa zarándokútjának nevezte, mely összeköti Csíksomlyót a medjugorjei, czesztochovai és máriazelli zarándokhelyekkel. Úgy vélte, a Mária út összeköti, összegyűjti a közép-európai népeket, és gyógyítja a lelki sebeiket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X