Bölcsődei hozzájárulásra köteleznék a szülőket


-A A+

A hatóságok arra köteleznék a szülőket, hogy járuljanak hozzá gyerekeik bölcsődei költségeihez. A munkaügyi minisztérium vonatkozó törvénytervezete szerint a szülők által befizetett összeget a helyi önkormányzatok szabják majd meg, azonban az nem haladhatja meg a gyermekgondozás költségeinek a 30 százalékát.

Az illeték kiszámolásakor figyelembe veszik a családban lévő gyerekek számát, illetve az egy főre eső jövedelmi átlagot a gyerek bölcsődei iratkozása előtti hat hónapra visszamenőleg. A jogszabálytervezet szerint a költség fizetése alól mentesülnek a bizonytalan családi hátterű gyerekek, illetve azok a személyek akik a 341/2004-es törvény előnyeit élvezik (az 1989-es decemberi forradalom hősei-mártírjai és harcosai). A hozzájárulást bölcsődei, illetve szociális utalványok formájában is elfogadják.bolcsode2

A szülők által befizetett havi illeték értéke annak függvényében is változik, hogy a gyerek hány napot töltött a bölcsődében. A jogszabálytervezet szerint a hozzájárulást egy hónappal korábban, előre ki kell majd fizetni. Elképzelések szerint a bölcsődék igyekszenek majd megfelelni a szülők igényeinek, és rugalmasan kezelik a programot - hétköznap 5 órától, akár 10 óráig is vigyáznak a kicsikre. A tervezet kezdeményezői azt javasolják a szülőknek, hogy lehetőségeik szerint napi 10 óránál több időre ne hagyják gyerekeiket a bölcsődékben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X