Átadták a felújított Bánffy-kriptát a Házsongárdban


-A A+

Születnek még Bánffyak - ígérte a felújított Bánffy-kripta ünnepi avatóján Bánffy Molnár Kata. A neoromán stílusban épült iktári Bethlen-kriptát, közismertebb nevén Bánffy-kriptát, szerda délben adták át a Házsongárdi temetőben, magyarországi vendégek és támogatók jelenlétében.

A 2006-ban elkezdett javítási munkálatok még nem fejeződtek be teljesen, de így is óriási a változás az emlékműnél. A 10 méter magas, 12 méter hosszú és 8 méter széles kripta teljes tetőszerkezetét, homlokzati falát, beomlott támfalát sikerült kijavítani, felújították az építményt övező száz méter hosszú kőfalat, a belső falak díszítőfestésének nagy részét restaurálták, megállították az építmény jobb oldalának besüllyedésével járó hatalmas repedéseket a falakon. A munkálatok költségének tetemes részét a magyar kormány állta.

 A 2004-ben megjelent romániai műemlékjegyzék „B” kategóriás védelmet állapított meg a házsongárdi temetőnek. Vagyis a területe védett, azonban az egyes síremlékek védtelenek voltak. 2010 tavaszán a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társasággal közösen kezdte el a történetileg értékes sírok felmérését és dokumentálásátt a Házsongárd Alapítvány. Végül Kelemen Hunor minisztersége idején 396 sírt, síremléket, sírépítményt nyilvánítottak védetté.

A neoromán stílusban épült kripta megmentését a Házsongárd Alapítvány kezdeményezte, élén Gergely Erzsébettel, az alapítvány elnökével. Nyolc év alatt többször is támogatást kaptak a magyar kormánytól, az Ybl Alapítványtól (Ybl Miklóst tartják a kripta tervezőjének), a hódmezővásárhelyi önkormányzattól, a költségek fedezésébe kolozsvári és csíkszeredai cégek is beszálltak - számolt be az ünnepélyes átadáson Gergely Erzsébet.

A munkálatokat a tetőszerkezettel kezdték, mely folyamatosan beázott, ezért a beomlás fenyegette. Ezt követte a homlokzati fal restaurálása, melyen Nagy Benjámin, a Mátyás-szoborcsoport talapzatának restaurátora is dolgozott. Az 55 négyzetméteres kőkertet övező kőfal hiányzó részeit sírásáskor előkerülő és a Házsongárdi temetőben hányódó értékes kövekkel egészítették ki.

Kik nyugszanak a kriptában?

Gaal György helytörténész, a Házsongárd Alapítvány ügyvezető elnöke az ünnepségen a Bethlen család és a kripta történetéből adott ízelítőt. Elmondta, a műemléképületben nyugszik többek között Bethlen Domokos és Bethlen Katalin, Bánffy Miklós író, építész, politikus pedig egy beházasodás útján került a családba, a hamvait tartalmazó urna pedig a kripta falába.

Gaal György beszámolójában megemlítette, hogy bár Ybl Miklóst tartják a kripta tervezőjének, családi levelezésből nem olyan régen kiderült Csécs Kinga munkája révén, hogy Szkalnitzky Antal építész lehetett a tervező, aki a Magyar Tudományos Akadémia székházát is tervezte. A kriptát többször is feltörték, kifosztották, utoljára 1999-ben történt az épületben vandalizmus.

Lefordítják románra a Bánffy-trilógiát

Németh Zsolt volt külügyi államtitkár a Bánffy család értékteremtő munkájáról, Grezsa István miniszteri biztos a nemzeti összetartozásról, Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős volt államtitkár-helyettes a múltból merített identitástudatról, Entz Géza, a Pro Professione Alapítvány elnöke pedig a műemlék felújítása körül kialakult összefogásról beszélt. Magdó János volt kolozsvári főkonzul a Bánffy-évvel kapcsolatban elmondta, a kripta átadásán kívül a közeljövőben, azaz november 8-án és 10-én a kolozsvári és a budapesti opera együttműködésében folytatódnak a Bánffy-év keretében megrendezett ünnepségek. Jó hírként jelentette be, hogy sikerült előteremteni a pénz egy részét a Bánffy-trilógia románra fordítására.

Barcsay Tamás a Barcsay és a Bánffy család képviseletében saját élményeiről számolt be. Szemtanúja volt a 80-as években, hogy milyen állapotban volt a kripta, melyben apja nagybátyja, Bánffy Miklós is fekszik. Bánffy Molnár Kata biztosította az egybegyűlteket, hogy lesznek még Bánffyak, a jelen lévő gyermekei gondoskodnak róla.

Gróf Bánffy Miklós emléktáblájának megkoszorúzása után az ünneplők a kripta belső terét is szemügyre vehették. A falak díszítőfestésének restaurálását Kovács Fruzsina végzi, aki elmondta, jövő évben is folytatják a munkát, hiszen a falak vízelvezetését még nem sikerült teljesen megoldani. Korábban beszámolt arról, hogy a szentély jobb részének besüllyedése miatt a falakon hatalmas repedések keletkeztek, az állandóan nedves falakról pedig tenyérnyi nagyságban pattogzott a festékréteg. A padlózatot díszítő mozaik szintén megsérült.

A szentélyből két koporsót (Bethlen Kata és Bethlen Domokos koporsóját) is el kellett távolítani, hogy elférjen az állványzat, mely egyáltalán nem volt könnyű feladat a fémkoporsót is magába rejtő fakoporsók súlya miatt.

Az ünneplő tömeg a Házsongárdi temetőből Válaszútra, a Kallós Zoltán Alapítvány új Kézműves Házának átadására sietett. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X