November 21-én ünnepelték világszerte a Televízió Világnapját, amelynek megtartásáról az ENSZ-közgyűlés 1996-ban határozott arra emlékezve, hogy 1996. november 21-én tartották első alkalommal New Yorkban, az ENSZ központjában a Televíziós Világfórumot. Ennek alkalmából fiatalokat kérdeztünk arról, néznek-e még tévét, mennyi időt jósolnak az előző generációk oly kedvelt eszközének?

Mindenekelőtt arra voltuk kíváncsiak, a huszadik század kommunikációját gyökeresen megváltoztató eszköz, amely ma sokak szerint már a végsőket rúgja, mennyire köti le még a fiatalok figyelmét?

A sepsiszentgyörgyi Lehel elmesélte, utoljára körülbelül öt-hat évvel ezelőtt nézett tévét. Nem jósol hosszú életet a hazai tévéadóknak, mondta, mert „alacsony a színvonal, közel nincs mondjuk a BBC-hez, nincs választék és nincs lehetőségem angol nyelven, felirat nélkül nézni a műsorokat”. Az említett BBC-t követi, de azt is interneten nézi, ahogy a többi külföldi műsort is, ami érdekli. Ha végre bejönne az országba az interneten számos műsort elérhetővé tevő Netflix, egy percig sem gondolkozna, hogy van-e rá szüksége, míg a televízió mint készülék már egyáltalán nem érdekli.

A televízió örökéletű, mindig lesznek emberek, akik nézni fogják még akkor is – tette hozzá viccesen a gyergyószentmiklósi Zsolt –, ha egy idő után már csak feketén lehetne megvenni. Egyébként maga sem tévézik már: ha édesanyja behívja, hogy valamit nézzen meg, akkor illendőségből öt percig elüldögél a képernyő előtt, de nem sok örömét leli benne, mondta.

A kolozsvári Szilvia szerint is befellegzett a tévének. Úgy tudja, a fiatalok többsége leszokott róla, és ha ez így folytatódik, minden élő adás az internetre kerül fel. „Ez nem is probléma, a számítógép helyettesíti a hifi tornyot, a tévét, az újságot, így még költséghatékony is.”

 „Amióta egyetemista vagyok, nem tévézek. Ez részben volt így, mert bentlakásban laktam, ahol nem is volt rá lehetőség, illetve rászoktam az internetes hírolvasásra és filmnézésre, így ha esetleg valamilyen tévéadásra kíváncsi vagyok, azt is online néztem meg” – magyarázza a marosvásárhelyi János.

Kivételt képeznek nála a fontosabb focimeccsek, amelyeket kizárólag társaságban, sör mellett, legtöbbször kocsmákban követ. Szülei hagyományosan tévéfogyasztók, ezért amikor hazajár, kissé furcsa neki a vacsora közben is működő készülék és a számára már szokatlan reklámáradat. „Tévézős barátaim körében már kissé kiszorulva is érzem magam, ugyanis megcsappant a reklámkultúrám, valamint egyre kevésbé tudok beszélni az éneklős, valósághow-s tehetségkutatók celebjeiről” – mondja.