Bár bőven van tennivaló a szekuláris társadalomban is, a romániai ortodox kereszténység évszázadokkal mögöttünk áll, amikor a nők szerepéről, jogairól van szó. Miután korábban a védőoltásokkal kapcsolatos véleményeket gyűjtöttük össze, majd a magyarokról alkotott szélsőséges álláspontokat, most azt vizsgáltuk meg, mit mondanak a nőkről és a szexualitásról.

Az egyik kimeríthetetlen kincsesbánya az a portál, amelyen a menstruációról írt véleményeket is találtuk. Mint írják, a határon túli oroszok franciaországi ortodox kolostorokba ugyan bemehetnek az éppen menstruáló apácák, de nem csókolhatják meg az ikonokat és nem érinthetik meg az ostyát. A „feminista” teológia szerint – az idézőjelt ők használják – létezik egy társadalmi-politikai szempont, amelyet figyelembe kellene venni, és a nők számára valóban megalázóak lehetnek a vallási szabályok, az ortodox egyház számára azonban „irrelevánsak ezek az érvek”.

Miután hosszasan sorolják az egyházi véleményeket, végkövetkeztetésükben azt írják, még ha a zsidó és/vagy pogány hatás miatt mára elfogadhatóvá is vált a „rituális tisztátalanság”, ez egy nem keresztény jelenség az ortodox vallásosság leple alatt, és elfogadhatatlan. Azzal védekeznek, hogy ez nem egy társadalmi probléma, és nem a nőket diszkriminálja, hanem inkább Jézus krisztus megtestesülését.

Lazításképpen vizsgáljuk meg, hogyan érvelnek a (természetesen hosszú) szoknya viselése mellett. Mint egy Nicoleta nevű írja, így felöltözöttnek és nőiesnek érzi így magát, megtiszteli a férjét, és egyébként is hogyan sétálhatna el egy reverendás pópa mellett fehérneműben? Ugyanakkor a hosszú szoknyával bizonyítja, hogy ő az Úré, végül pedig nem bírna egy nadrágban állni a kereszt elé. Egy másik honlapon szintén arról értekeznek, hogy a nőknek nem szabadna férfiruhába járniuk, csúfot csinálnak istenből, ha nadrágot húznak (érdekes viszont, hogy a reverendát nem tekintik szoknyának, vagyis női ruhadarabnak).

Az Ortodox Tanácsok honlapján Nicolae Tănase atya hosszasan magyarázza, hogy a fogamzásgátlók használata ugyanolyan gyilkosság, mint ha abortuszt végezne egy nő. Nem a szektások, a sátánisták vagy a diszkók (!) miatt kell sírni, írja, hanem  „a templomban az anyaméhben meggyilkolt gyerekekért”.

Az abortusz bűneiről persze hosszasan és számos cikkben értekeznek, a következő írásban azzal érvelve például, hogy a házasságnak három célja van: az emberiség sokasodása, a kölcsönös segítség és a szenvedélyek megállítása. Amikor két fiatal megházasodik – írják –, és az egyik célt kihagyják (ez esetben a gyereknemzést), bűnt követnek el. Az írás kikel azok ellen is, akik vállalnak gyereket, de nem annyit, ahány éppen születne, hanem tervezetten.

Szintén Nicolae Tănase, aki egy interjúban azt írja a nőkről, míg korábban szívük, eszük és jóakaratuk is volt, mára sokat tudnak, de érzelmeik mára „irányítottak vagy gátoltak”. Az interjú ettől függetlenül számos ponton eltér más ortodox hangoktól. Így például míg fentebb rendkívül olvashattuk, mennyire fontos számukra az öltözet, Tănase szerint a szépségversenyek sértők a nők számára, hiszen minden nő szép, és minden ember, minden nő egyedi, ezek a megmérettetések pedig sablonokat állítanak. Kitér arra is, hogy nagyon nagy bűn a házasság előtti nemi élet.

Más ortodox honlapoknak és egyházi személyeknek is bőven van véleményük a szexualitásról is. Megható történetet olvashatunk egy 27 éves lányról, aki 14 év bűn után abbahagyta az önkielégítést. Mint írja, nehéz „küzdelem” volt, de a „háborút” megnyerte, és most végre „normális”. Máshol azt tanácsolják a lányoknak, ne házasodjanak meg olyan férfiakkal, akik maszturbálnak. Mint érvelnek, az önkielégítés kimeríti a paráználkodás bűnét, ha pedig megházasodnak egy ilyen bűnbe esett férfival, mentálisan több száz nővel lehet szexuális kapcsolata.

Markáns véleményt fogalmaznak meg a homoszexualitásról is. Mint egy helyen írják, a homoszexualitás menekülés azok számára, akiket senki nem szeret. Ezután elmesélik egy galaci árva történetét, aki azért lett meleg, mert soha nem ismerte a szülők szeretetét. A cikk végén meghatódva írják, hogy sajnos ritkán gondolunk másokra, pedig Isten nem csak a jó cselekvésekre figyelhet oda, hanem arra is, hogy nem tettünk semmit, amikor lehetett volna.