A zoknik köré épült az idei KMDSZ gólyabál (GALÉRIA)


-A A+

A KMDSZ (Kolozsvári Magyar Diákok Szövetsége) megalakulása óta megrendezi a különböző karok nyertes gólyáinak közös bálját. Idén november 27-én, Báthory István Elméleti Líceum dísztermében mutathatta meg a 14 gólyapár, hogy mire képes.

Az idei bál témája a zokni volt, így a gólyák csíkos, pöttyös lábravalóban léptek színpadra. A másik érdekesség, hogy a bál előtt minden gólyapár beküldött egy jellegzetes tárgyat, ami azt a kart jelképezte, ahonnan érkezett. Ezeket a tárgyakat összekeverték, és minden pár a kapott tárgy segítségével készíthette el bemutatkozását. A meglepetések csak ezután következtek: a fiúk is megtapasztalhatták, milyen női harisnyát hordani, főleg ha egy lány adja fel rájuk, a lányok pedig a nyakkendőkkel ismerkedhettek meg közelebbről.

Az előadáson több mint 300 néző volt, akik zászlókkal, plakátokkal drukkoltak a versenyzőknek. Gáspárik Janka főszervező elmondása szerint nagyon jól alakult a gólyabál, a gólyák komolyan vették a feladatot, és mindenki alaposan felkészült. "Már szeptember eleje óta készülünk rá, úgy gondoltuk, hogy minél hamarabb el kell kezdeni, hogy megteremtsük azokat a körülményeket, amik között tudunk dolgozni” – fogalmazott.

Legügyesebbnek a televízió-színház kar elsőévesei, utánuk az újságíró lányok, majd a matematika kar párja bizonyultak. Az első helyezett fogyasztási utalványt kapott egy szórakozóhelyre, a többi résztvevő pedig "kocsmabont" az Insomnia jóvoltából.  Az előadást követő bulin az Intim Torna Illegál és a Face Today gondoskodott a fergeteges hangulatról.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X