Durván büntetné az utcai szemetelést egy törvénytervezet
Jelentős mértékben növelné a szemetelésért járó bírságot a városgazdálkodási törvényt módosító tervezet, amelyet a napokban terjesztett a parlament elé képviselők egy csoportja.
E szerint 1000 lejtől 2500 lejre terjedő büntetés szabható ki arra a személyre, aki háztartási hulladékot dob ki lakása ablakán vagy szemetel az utcán. Az előírás természetszerűen érvényes azokra a sofőrökre is, akik menet közben az útra ürítik autójuk hamutartójának tartalmát.
A jelenlegi törvény a helyi önkormányzatokra bízza a bírság összegének megállapítását, a helyhatóságok azonban jobbára csak szimbolikus tételekről döntöttek. A tervezet egyik előterjesztője, Ioan Dîrzu azt reméli, hogy a módosítás elrettenti majd a szemetelőket. „Olyan gyönyörű országunk van, és mit csúfot űzünk belőle” – fogalmazott a politikus.
A szemetelők tettenérése a tervezet beterjesztői szerint – ahogy eddig is – a közösségi rendőrségre hárul, akik elsősorban a térfigyelő kamerákat hívhatják segítségül a szabálysértés bizonyítására. „A tömbházablakból szemetelők esetén legfennebb szemtanúkra hivatkoztunk” – nyilatkozta a Mediafaxnak a Pro Lex rendőrszakszervezet vezetője.
- 33145 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33147 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33147 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33148 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33150 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33150 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni