Kábítószer-kereskedés: ahány megszorítás, annyi kiskapu


-A A+

Továbbra is újabb etnobotanikus szereket árusító üzletek jelennek meg annak ellenére, hogy a törvény betiltotta működésüket, minél szigorúbbak az intézkedések, a kereskedők annál több kiskaput keresnek üzletük felvirágoztatására – nyilatkozta pénteken Raed Arafat az egészségügyi minisztérium államtitkára. kabszerkereskedes

„A drogfüggőség valamennyi ország problémája, és főleg azért súlyos gond, mert a kereskedők többnyire a fiatalokat célozzák meg" – fogalmazott a fővárosban tartott drogprevenciós konferencián Arafat. Hozzátette: nemcsak a drogok forgalmazása aggasztó, az alkoholfogyasztás és a cigarettázás is túlságosan elterjedt a fiatalok körében. A különböző szerek forgalmazását nem lehet megállítani, amint egy néven terjedő terméket letiltanak, más név alatt kerül vissza a piacra – mutatott rá az elöljáró.RAED ARAFAT

„A törvény megengedi, hogy bezárjuk az etnobotanikus szereket kínáló boltokat, de senki sem biztosíthat arról, hogy nem nyílnak újak. A jelenség létezik, és küzdeni kell ellene" – mondta Arafat. Hangsúlyozta: elsősorban a gyerekeket kell megtanítani arra, hogy ne vásároljanak etnobotanikus szereket, amelyek amellett, hogy illegálisak, az egészségre is kifejezetten káros anyagok.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X