Eredményes évet zárt a vásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem


-A A+

Eredményesnek nevezte a 2014-es esztendőt a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetem igazgatója. Csegzi Sándor sajtótájékoztatón foglalta össze az idei megvalósításokat és ismertette a jövő évi terveket.

A legkiemelkedőbb esemény talán az a kísérlet volt, amit kétszer is véghezvittek: a sztratoszféra-ballon felbocsátása, amelynek mérőműszerei az időjárási viszonyok alakulása mellett számos más adatot is gyűjtött. Említésre méltóak azok a tanfolyamok is, amelyeket műszaki szakembereknek szerveztek, mint például a számítógépes program által irányított gépkezelői, vagy az automatizálási technikusi kurzus, amelyek által a legkorszerűbb tudnivalókat sajátították el a szakemberek, hogy munkahelyükön használhassák azokat.

Egyetemi és középiskolai tanárok, mérnökök összesen 2114 elméleti és 660 gyakorlati órát tartottak, együttműködve különböző cégekkel, vállalatokkal – számolt be Csegzi. A Kulturális és Tudományegyetem az ifjú tehetségek felkarolására is törekszik, számukra kiállításokat szervezett, illetve könyvkiadásra is vállalkozott.

A jövőre vonatkozóan elmondta, a már megkezdett programokat szeretnék folytatni, illetve olyan új projektekben részt venni, amelyek részben Európai Uniós támogatással valósulnak meg, illetve amelyek elsősorban Marosvásárhely fejlődését szolgálják. Például egy 17 országot átölelő környezetvédelmi jellegű kezdeményezés szerepel a tervek között, amely által a városi zöldövezetek megtöbbszöröződését, valamint azok szakszerű kezelését szeretnék elérni. A tanfolyamok sorában újabbakat indítanak, így a ruhatervezés és az orvosi, illetve a kereskedelmi angol nyelv is szerepel.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X