Beöthy Ödönre emlékeztek Nagyváradon


-A A+

A Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című kötet bemutatásával és a róla elnevezett díj átadásával emlékeztek meg a XIX. századi bihari politikusról Nagyváradon, szerdán.

A váradi városháza díszterme rendhagyó rendezvénynek, kettős premiernek ad otthont, fogalmazott Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RDMSZ ügyvezető elnöke, aki emlékeztette, hogy Beöthy Ödön a XIX: század államférfija volt Bihar megyében. Süli Attila őrnagy, budapesti hadtörténész a Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című, hiánypótló kötet szerzője beszélt arról, Beöthy 1812–1820 között huszártisztként szolgált, és katonás szemléletét, gyors döntőképességét a későbbiekben megőrizte.

A kötetet Dukrét Géza helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság elnöke mutatta be, elöljáróban adatokat is közölt az egykori országgyűlési követ, Bihar vármegye volt főispánja, és erdélyi főkormánybiztos életéről és pályafutásáról. Dukrét fejezetenként ismertette a korbeli dokumentumokkal is kiegészített kötetet. Végül Demeter László, a baróti Tortoma Kiadó vezetője mutatta be a könyvkiadót és kiadványaikat is.

A könyvbemutató urán a díjátadás következett. Szabó Ödön elmondta, hogy az idén alapított díjjal azokat az önkormányzati kezdeményezéseket kívánták jutalmazni, amelyek példaértékűek mások számára is. Először Balazsi József, Érsemjén polgármestere vehette át a díjat. Az elöljáró elmondta, hogy településükön 2001-ben indult Tiszta udvar, rendes ház program, kezdetben ugyan nehezen, mára azonban már több első és második helyezetett is kell válasszanak azok közül, akik megszépítik portájukat. Az első helyezett jutalma három év, a másodiké két év, a harmadiké pedig egy év adómentesség.

Másodikként Török László, Nagyszalonta polgármestere kapta meg a díjat, a hajdúvárosi működő Bocskai-tervért. Az est lezárásaként Szabó Ödön elmondta, hogy a polgármesterek, alpolgármesterek, önkormányzati képviselők fontos döntéseket hoznak meg a közösség érdekében, pedig jelenleg olyasmiért is vádolhatják az embert, akit el sem követett. Markó Attila például ott sem volt azon a bizottsági ülésen, amely miatt vád alá helyezték. Fontos ugyanakkor, hogy elmondják, elmondjuk egymásnak a jó kezdeményezéseket, és biztatni egymást, nekünk arra kell törekedni, hogy előrébb vigyük a közösség sorsát, tette hozzá.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X