Domahidai egyesület kapta idén a NATO Charity Bazaar csekkjét


-A A+

A Szatmár megyei Domahidán tevékenykedő Kraszna Közösségi Egyesület vezetője, Gheorghe Pop lelkész vette át kedden Schmidt Katalintól, a brüsszeli székhelyű NATO Charity Bazaar alelnökétől azt a 6400 euró értékű jelképes csekket, mellyel az egyesület munkáját támogatják.

Az egyesület 12 éve működik, többek között csatornázást oldott meg, utakat épített, a most kapott pénzből pedig Domahidán, Nagymajtényban és Kismajtényban játszótereket épít.

A NATO Charity Bazaar képviselői egész évben gyűjtik a pénz, melyből civil szervezeteket támogatnak. A támogatásért pályázni kell, erre május elsejéig van lehetőségük a szervezetek képviselőinek. Idén 35 pályázatot fogadtak el; az összegyűjtött kétszázezer euróból 25 - tíz belgiumi és 15 külföldi - alapítványt támogattak. Schmidt Katalin segítőinek is köszönetet mondott, maga is gyakorolja a jótékonyságot, saját kezdeményezéséből számítógépeket és nyomtatókat hozott Bihar megyei iskoláknak és civil szervezeteknek. Ez alkalommal sem érkezett üres kézzel, 210 számítógépet hozott magával.

A jelképes csekk átadásán jelen voltak olyan civil szervezetek képviselői, amelyek már nyertes pályázataik eredményekről is beszámolhattak. Elsőként Dorina Marian, a nagyszalontai Sf. Nicolae Ocrotitorul Săracilor Egyesület vezetője beszélt, mint mondta egyesületük egy nappali központot alakít ki a hajdúvárosban. A központban többek között orvosi és fogorvosi rendelő, tanulószobák lesznek. Pályázatukkal 2012-ben nyertek 7 500 eurós támogatást, a pénzt kiegészítették és 13 ezer eurós ultrahang-készüléket vásároltak. Idén a téli ünnepek előtt 150 családnak adtak élelmiszercsomagot és 350 édességcsomagot osztottak ki gyermekeknek.

A nagyváradi Altersdorf Alapítvány tavaly 9720 eurós támogatást nyert pályázatával, ebből annak az otthonnak a fűtését korszerűsítették, amelyben 12 fogyatékkal élő vagy elhagyott személy él. A közel 12 ezer eurós befektetés árkülönbségét ők fedezték, mondta Emil Cuc, az alapítvány vezetője, aki hozzátette: azt a pénzt, amit azóta a fűtésen megspóroltak, további segítségnyújtásra tudják használni, hiszen minden lejre, minden euróra szükség van.

A margittai Pop Mircea Kórház alapítványa 2011-ben kapott 8 200 eurós támogatást, mondta Bradács Alíz, a kórház menedzsere, amiből az újszülött-osztályra, a gyermekosztály sürgősségi szobájába vásároltak korszerű orvosi berendezéseket. Margittára jutott a számítógépekből is, a kórháznak és a Horváth János Elméleti Líceumnak is. A gépekből a Máltai Segélyszervezet nagyváradi kirendeltsége is kapott, mint annak  vezetője, Bruncsák Gyöngyi elmondta: a számítógépekből például Élesdre juttatnak, a gyermekotthon lakóinak képzést is szerveznek majd, hogy megtanulják azok használatát. A máltaiak kizárólag önkéntesekkel dolgoznak, a kapcsolatuk egyik önkéntesüknek, a városháza sajtóosztályán dolgozó Petri Csillának köszönhetően jött létre a bihari származású Schmidt Katalinnal.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X