Kiskorúak konfliktusai: megkéseltek egy diákot


-A A+

Egy 14 éves diákot késelt meg ugyancsak kiskorú, 17 éves ismerőse hétfőn délután az Argeş megyei Budişteni településen. Az áldozat a tanórák után iskolabusszal ment haza, amikor az elkövető és testvére (akivel korábban az áldozatnak összetűzése volt) vártak rá.verekedes

„A bűncselekményt mintegy 1,5 kilométerre követték el az iskolától, miután a diák leszállt az iskolabuszról. A fiút otthonától 150 méterre késelték meg. Az elkövető bicskájával hason és háton szúrta áldozatát, majd a folyón keresztül hazaszaladt, lecserélte vizes ruháit, így várta a hatóságokat" – ismertették a helyi rendőrök. A megtámadott fiú az elkövető 11 éves testvérével keveredett konfliktusba.

A késelőt más ügyben is vizsgálják

A megsérült fiút korházba szállították, sebei nem voltak túlságosan mélyek, több műtéten esett át, szakemberek szerint már túl van az életveszélyen. „A késelő fiatal már nem diák, otthagyta az iskolát. A sérült fiú orvosi kezeléseinek a szükséglete szerint minősítik majd az esetet" – tájékozatott a rendőrség. A támadó korábban is megszegte már a törvényt, gyilkossági kísérlet gyanújával vizsgálják. Neve korábban is szerepelt egy bűnvádi dossziéban, miután bozótvágó késsel védekezett néhány rátámadó fiatal ellen.

Az áldozat édesapja elmesélte: fiát véresen találta meg egy árokban. A bántalmazó szerint, csak rá akart ijeszteni a 14 éves diákra, aki korábban a 11 éves öccsével vitázott.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X