Kelemen Hunor: a szabadságért minden nap tenni kell


-A A+

A korábbi évekhez képest kevesebb csíkszeredai gyűlt össze az 1956-os szabadságharc kitörésének évfordulójára szervezett keddi megemlékezésen, de annál bensőségesebb hangulatban zajlott az ünnepség.

A rendezvény a román és magyar himnusz eléneklése után elsőnek Márai Sándor Mennyből az angyal című versét Vitéz Kelemen Csaba volt politikai fogoly olvasta fel az 1956-os téren, a Gloria Victis emlékműnél.csik1

Ezután Bába Iván, a Magyar Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára a magyar történelem egyik legemlékezetesebb pillanatának nevezte az 56-os forradalmat, amely „a szabadság egy felvillanása” volt az elnyomás mély pillanatában. "Az 1956-os forradalmat már mondták felkelésnek az elnyomás ellen, a hazugság elleni lázadásnak, magam legszívesebben szabadságharcnak mondom, a szabadságért folyatatott harc egyik pillanatának" – fogalmazott az államtitkár. Bába megemlékezett a forradalom erdélyi mártírjairól is, megemlítve, hogy Szoboszlai Aladár és társai ügyében az ügyész 58 személy ellen kért halálbüntetést.csik2

"Október 23-a, november 11-e. Ennyi volt a magyar szabadságharc. Néhány nap, amely meghatározta a világ történelmét. A szovjet diktatúra ellen fellázadó budapestiek, magyarországiak az első olyan sebet ejtették a diktatúrán, amely a későbbiekben annak megbukásához vezetett" – hangzott el Kelemen Hunor RMDSZ-elnök ünnepi beszédében.hunor

A politikus szerint a magyar nemzetet nem kényeztette el a XX. század. „Az 1956-os forradalom újra összehozta a magyar nemzetet, összefogtak szóban, cselekedetben” – tette hozzá. Kelemen szerint a szabadságért mindennap tenni kell, hisz az nem olyasmi, amit ha megszereztünk, életünk végéig kitart.

"Mindig vannak olyanok, akik egyeseknek kevesebb szabadságot adnak, mindig vannak olyanok, akik ilyen vagy olyan indíttatásból, valamilyen szélsőséges populizmusból megpróbálják elvenni, ami egy nemzeté: alig hetven kilométerre innen folyik a Mikó-ügy, az is a mi szabadságharcunknak egy része” – hangsúlyozta a szövetségi elnök.

A megemlékezésen Szatmári Szilárd református lelkipásztor és Tamás József segédpüspök mondtak áldást, majd közös ima következett.csik5

Végül a politikai pártok és civil szervezetek, illetve közintézmények helyezték el a kegyelet koszorúit az Ercsei Ferenc nemrég elhunyt szobrászművész alkotta emlékmű talapzatánál.korodi








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X