A diákok szerint alapvető emberi jogokat sért az iskolai szabályzat


-A A+

Tiltakozik a Diákok Országos Tanácsa (CNE) az új iskolai szabályzat ellen. Szerintük a Hivatalos Közlönyben kedden megjelent rendelet több cikkelye is alkotmányellenes és alapvető emberi jogokat sért, ugyanakkor ellentmond a oktatási törvénnyel.

A diákok képviselete sajtónyilatkozattal fordul a közvéleményhez és a döntéshozókhoz, amelyben jelzik a szabályzat hibáit. Sőt a diáktanács Konstanca megyei szervezet jelezte, hogy a közigazgatási bírósághoz fordul ebben az ügyben.

A szabályzat 136. cikkelye kimondja, hogy a közoktatási intézmény igazgatója betilthatja a kiadványok szerkesztését és terjesztését az iskolában. Ez a diákszervezet szerint ellentmond az Emberi Jogok Nyilatkozata szólásszabadságról szóló 19. cikkelyének, illetve Románia alkotmánya 30. cikkelyének is, amely szerint egyetlen kiadványt sem lehet betiltani.

Az új iskolai szabályzat szabad kezet ad az iskolaigazgatónak annak eldöntésében is, hogy milyen civil szervezet létesülhet az általa vezetett intézményben. Ez a diákok szerint szintén olyan előírás, ami ellentmond az alkotmánynak és a civil szervezetekre vonatkozó 26/2000-es törvénynek, mely szerint bármely fizikai vagy jogi személy létesíthet civil szervezetet, ha az az általános közjót szolgálja.

A diákok szervezete azt is kifogásolja, hogy az iskolában létrehozott tanulói képviseletben való részvételt 9-es magaviseleti jegyhez köti a szabályzat. Szerintük ez a kitétel lehetőséget ad a tanároknak a személyes bosszúra vagy hatalommal való visszaélésre.








EZT OLVASTA MÁR?

X