Huszonhatodik éve tart a demográfiai hanyatlás


-A A+

Huszonhatodik éve tart a demográfiai hanyatlás, amelynek következtében tavaly a lakosság száma 20 millió alá csökkent - közölte hétfőn Vasile Ghețău szociológus.

A Román Tudományos Akadémia Vladimir Trebici Demográfiai Kutatóintézetének igazgatója egy hétfői bukaresti konferencián kifejtette, hogy 1990-ben Romániának még 23,2 millió lakosa volt, de 2014-ben ez a szám 20 millió alá csökkent. Úgy vélte, hogy a 26. éve tartó demográfiai hanyatlás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt az állami nyugdíjrendszer fenntarthatóságára.

Hozzátette: a mintegy 3,2 millió fős csökkenésnek több oka van. Körülbelül 600 ezer főre tehető a természetes fogyás, 300 ezren végleg elhagyták Romániát, és 2,4 millió azoknak a száma, akik nem telepedtek ki végleg, hanem csak lakhelyet változtattak - mondta Ghetau.

Ez utóbbi csoportba tartoznak azok a román vendégmunkások, akik főleg Spanyolországban és Olaszországban keresik boldogulásukat. Ugyanakkor léteznek olyan szociológiai becslések is, amelyek a külföldi munkavállalók számát 3-4 millióra teszik, és a Romániában életvitelszerűen élők számát a statisztikai intézet által közölt 20 milliónál is kisebbre becsülik. A 2011-es népszámlálás első részeredményei szerint a statisztikai intézet 19 millió állandó lakost közölt, majd különböző lakosság-nyilvántartási adatok alapján kipótolták a népszámlálási adatbázist 1 millió fővel. Ezt követően enyhén 20 millió fölé nőtt az ország állandó lakosságának száma, de ez tavaly a természetes fogyás következtében 20 millió alá esett.

Ghețău rámutatott: az alacsony, 1,3-as gyerekvállalási ráta is veszélyt jelent közvetett módon a nyugdíjrendszerre. Mint mondta, ez az érték 2000-től stabilizálódott, az 1970-es években viszont a termékenységi ráta még 3,7 volt. A szociológus szerint a fiatal pároknál megfigyelhető, hogy jellemzően egy gyereket vállalnak, vagy minél későbbre tolják ki a gyerekvállalás idejét.

Ileana Ciutan, a román állami nyugdíjpénztár elnöke ugyanezen a konferencián felhívta a figyelmet, hogy számos fiatalt hivatalosan csak minimálbérrel alkalmaznak, így kevés nyugdíjjárulékot fizetnek, ami szintén  megnehezíti a rendszer fenntarthatóságát.

A munkaügyi minisztérium adatai szerint 2014 augusztusában Romániában 4,4 millió munkavállaló volt, a nyugdíjasok száma pedig meghaladta az 5,1 milliót.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X