Diszkriminálják az előfizetőket a feltöltőkártyásokkal szemben


-A A+

Hátrányos megkülönböztetés éri az előfizetős mobiltelefon-felhasználókat a pre-pay kártyákkal rendelkezőkkel szemben, mivel utóbbiak nem vonhatók felelősségre - állapította meg a diszkriminációellenes tanács (CNCD).

Az állami hatóságok nem adják meg a lehetőséget arra, hogy a mobilszolgáltatásokat bűncselekmény céljából használókat felelősségre vonhassák, ha  feltöltős (prepay) kártyát használtak, és mivel így különbséget tesznek köztük és az előfizetők között, diszkriminációról beszélhetünk, érvel határozatában a testület.

Az illetékes tárcaközi bizottság nemrég sürgette, hogy az úgynevezett "Big Brother" törvényt és a feltöltőkártyások kérdését a kormány és a civil társadalom ismét vitassa meg, a SRI igazgatója szerint ugyanis a terrorista-fenyegetések miatt szükség van a módosításokra.

Korábban volt már szó arról, hogy csak személyivel vásárolhassunk feltöltőkártyát, tavaly ősszel azonban kiderült, hogy alkotmányellenes a prepay-kártyák beszerzésén módosító törvény.

A diszkriminációellenes tanács álláspontját – amelyet az Országos Hírközlési Hatóság (ANCOM), a Személyes Adatok Feldolgozását Ellenőrző Országos Hatóság és a mobilszolgáltatók együttműködésével dolgoztak ki - a Demokrácia Végrehajtásáért Egyesület (Asociaţiei pentru Implementarea Democraţiei) kérte ki ebben a kérdésben.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X