Sepsiszentgyörgy idén is megküzd az Újrahasznosítás városa címért


-A A+

Sepsiszentgyörgy újra csatlakozik az Újrahasznosítás városa kampányhoz. Az Eco-Rom Ambalaje Rt. harmadik alkalommal szervezi meg az országos szelektív hulladékgyűjtő vetélkedőt 2015. január 1. és június 30. között. Idén 46 város vesz részt a küzdelemben. A versenyzők célja bebizonyítani, hogy a legkorszerűbb szelektív hulladékgyűjtő rendszerrel rendelkeznek az országban.  

"Évről évre az Újrahasznosítás városa hasznos nevelési projektnek bizonyul, hiszen egyre több helyi hatóságot mozgósít, hogy részt vegyen a szelektív hulladékgyűjtési rendszerek fejlesztésében. A versenybe beiratkozó önkormányzatok száma 60 százalékkal növekedett a 2012-es évhez képest. Köszönjük minden polgármesteri hivatalnak, amely belépett a harcba és sok sikert kívánunk a versenyhez" – nyilatkozta Sorin Cristian Popescu, az Eco-Rom Ambalaje Rt. igazgatója.

A résztvevő városok száma 60 százalékkal növekedett 

A vetélkedő második kiadásán, 2014-ben Sepsiszentgyörgy nyerte el az Újrahasznosítás városa címet és a vele járó főnyereményt. Az öko-pihenőhelyet, ahol lakosság ingyen csatlakozhat majd a vezeték nélküli internethez az idei év tavaszán kezdik el építeni. Az önkormányzat a harmadik felhívásra is igennel válaszolt 45 másik várossal együtt:  Arad, Aranyosgyéres, Bákó, Barlád, Brassó, Brăila, Bukarest 1-es és 6-os kerület, Câmpina, Călăraşi, Craiova, Csíkszereda, Déva, Enyedhalma, Falticsén, Fogaras, Foksány, Galaţi, Gura Humorului, Jászvásár, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Konstanca, Máramarossziget, Medgyes, Nagyenyed, Nagyvárad, Otopeni, Piteşti, Ploieşti, Radóc, Resicabánya, Roman, Sinaia, Slatina, Slobozia, Szatmárnémeti, Székelyudarhely, Szörényvár, Szucsáva, Târgovişte, Tulcsa, Vászló, Zilah és Zsilvásárhely. 

    
A verseny értékelésénél a szelektív hulladékgyűjtési szolgáltatások minőségét – azaz a lakosság hozzáférése a színes konténerekhez, ezek környezete és kinézete, valamint a hulladék helyes szétválasztása – az összegyűjtött és különválogatott hulladék egy főre eső mennyiségét, valamint a lakosságot tájékoztató és mozgósító kampány hatékonyságát veszik figyelembe.

Mit nyernek a legjobbak?

A vetélkedő győztesének főnyereménye az Újrahasznosítás városa cím mellett egy tematikus park. A pihenőhely újrahasznosított anyagokból készült egyedi bútorokkal lesz berendezve, ahol pihenés közben a város lakói a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos hasznos információkhoz jutnak hozzá. A beruházás összértéke 12 ezer euró.
    
A szervezők a vetélkedő második és harmadik helyén végzett városait is díjazza. A pódium második helyét elfoglaló résztvevő egy hétig élvezheti az Újrahasznosítás zöld laboratóriuma tanautóbusz látogatását. A program keretén belül, a korszerűen felszerelt járműnek köszönhetően, harmadik osztályos tanulók kreatív és dinamikus formában ismerkedhetnek meg a szelektív hulladékgyűjtés fontosságával. A harmadik helyen végző versenyző nyereménye egy 3000 euró értékű információs és tudatosító lakossági kampány, amely szintén a csomagolóanyagok különválogatásának fontosságáról tájékoztat. 
    
A versenyző 46 település összesített lakossága meghaladja az 5 milliót, összesen 10 200 darab színes tárolóba tudják külön válogatni a papír, üveg és műanyag hulladékot. A konténerek 80 százalékát, közel 8300 edényzetet a vállalat a saját befektetései révén helyezte ki, a fennmaradó 20 százalékot pedig az önkormányzatok és köztisztasági vállalatok beruházásai képezik. Ily módón az Ecorom Ambalaje Rt., a helyi hatósságok és közszolgáltatók partnerségének eredményeképpen valósul meg a hulladék gyűjtése, megfelelő különválogatása és elszállítása. Sepsiszentgyörgyön a csomagolóanyagok szelektív hulladékgyűjtési rendszere 2012-től működik az Eco-Rom Ambalaje Rt., Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Tega Rt. közös együttműködésének köszönhetően.
    
Az Újrahasznosítás városa versenyének harmadik kiadásáról és a szelektív hulladékgyűjtés formáiról bővebb információk itt találhatók.








EZT OLVASTA MÁR?

X