Újjászületik Kelet-Európa egyedülálló jégpályája


-A A+

Még egy hetes munkálat, aztán egy hét várakozás, szervezkedés, majd avatjuk is az új jégpályát Gyergyószentmiklóson – reménykednek az illetések. Az 1977-1982 között épült, különleges fa tetőszerkezetű műjégpálya csütörtökön lett 32 éves, és éppen “ráncfelvarrás” alatt áll.

Lassabban száradt a beton az ember által tervezettnél, ezért még mindig van legalább egy hetes munka a jégpályán, míg jég készíthető, közölte Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája. A hűtés- és palánkrendszer felújítása zajlik a jégpályán, a két és félmillió lejes beruházás a helyi önkormányzat és a megyei tanács együttműködésének köszönhető.

32 év után a figyelem középpontjában

Gyergyószentmiklóson 1882-ben alakult meg a Korcsolya Egylet, a hokiőrület azóta is tart. A csapat mérkőzéseinek szentélye az 1977-1982 között épített, fedett műjégpálya, mely 1977-1982 között épült különleges fa tetőszerkezettel és amelyet 1982. január 22-én adtak át.

A kezdetektől ez volt a gyergyószentmiklósi Progym jégkorongcsapat otthona, ahol több korosztály űzi az egyik legnépszerűbb székelyföldi sportágat. Úgy is tartja a mondás, hogy a Gyergyói-medencében minden fiúgyermek hokibottal a kezében születik a világra, csak vannak, akik leteszik vagy átadják a lányoknak. Volt idő, amikor a hölgyek sem szégyenkezhettek, hogy beleverték az orrukat a tipikusan férfias sportágba, hiszen a kisváros női jégkorongcsapat 2003-ban országos bajnoki címet nyert. A férfi csapat, a Progym, a 2001-2002-es idényben érte el eddigi legnagyobb sikerét, a második helyet szerezte meg a bajnokságban.

Az épület különlegessége, hogy Kelet-Európában egyedülálló, különleges hajlított fa tetőszerkezettel rendelkezik. A fáma szerint a létesítmény avatása után a bukaresti műszaki egyetem tanárai Gyergyószentmiklósra hozták a tanítványaikat szakmai gyakorlatra, hogy a műjégpálya tetőszerkezeténél alkalmazott építészeti megoldásokat tanulmányozzák.

A korszerűsítés hiánya miatt a létesítményt több ízben is a bezárás veszélye fenyegette. Most felújítás alatt áll, a hűtésrendszer, a palánk is fel let újítva, tehát a remények szerint két héten belül vadiúj pályát avathatnak a gyergyóiak. A megyei tanács és a helyi polgármesteri hivatal által felvállalt munkálatok mellett a hokis gyerekek szülei is rendkívüli akciót hajtottak végre: kezdeményezésüknek és munkájuknak köszönhetően korszerű lámpatesteket vásároltak, melyeket már a helyükre is szereltek.

Látványos ünnepséget szerveznek

A beton megszáradását követő jégkészítés után a fedett műjégpálya átadása következik, mely látványos elemeket is tartalmaz: lesz jégtánc, jégkarnevál, szabad korcsolyázás, ünneplés a javából. A hivatalos átadó időpontját illetően még nincsenek konkrétumok. 








EZT OLVASTA MÁR?

X