Vizet forgalmazott orvosság helyett a lebuktatott gyógyszermaffia


-A A+

Gyógyszerforgalmazó cégeknél tartottak házkutatást Bukarestben és hat megyében a rendőrök szerdán: az érintett cégeket egyebek mellett azzal gyanúsítják, hogy citosztatikumokként (daganatos sejtek szaporodását szelektíven gátló gyógyszerek) címkézett hamisítványokkal kereskedtek.

A rendőrség közleménye szerint a bűnszövetkezet hamis papírokkal forgalmazott nagy értékű, súlyos betegségek kezelésére használt drága gyógyszerekként hamisítványokat. Az adócsalással és pénzmosással gyanúsított hálózat az első becslések szerint mintegy 3 millió euróval károsította meg a költségvetést.

A Mediafax hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a Törökországból származó gyógyszerimportok során a hálózat tagjai nemcsak az államkasszát rövidítették meg, hanem a betegeket is, ugyanis a gyógyszerként forgalmazott áru egy része hamisítvány volt. A nyomozók szerint több páciens fordult a rendőrséghez azzal a panasszal, hogy hamisítványt adtak el nekik rák elleni gyógyszer címén egy olyan gyógyszertár-hálózatban, amelynél olcsóbban lehet vásárolni.

Külföldre is került a hamis gyógyszerből

A hamisítványoknak állítólag nem volt káros mellékhatásuk, de nem is tartalmazták a dobozokon feltüntetett hatóanyagokat. A Digi 24 hírtelevízió tudni véli, hogy a rákos betegek ezer és 22 ezer lej közötti áron gyakorlatilag vizet vásároltak citosztatikum helyett.

A gyanúsítottak ötmillió euró értékben importáltak árut Romániába, amelynek egy részét az Elena-gyógyszertárakban dobták piacra, másik részét pedig az Európai Unió más országaiba küldték tovább - írta a Mediafax.

Marius Savu, az országos gyógyszerfelügyelet (ANM) elnöke megerősítette, hogy tavaly az utolsó negyedévben a németországi és dániai partnerintézményektől kapott jelzéseket, hogy az ottani feketepiacon Romániából származó hamisítványokat árulnak gyógyszerekként. Arról azonban nem érkezett fogyasztói panasz az ANM-hez, hogy gyanús készítmények kerültek volna forgalomba a hatósági engedéllyel működő romániai gyógyszertárakban.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X