Eltávolították a székely zászlót a sepsiszentgyörgyi parkból


-A A+

Eltávolították az óriás székely zászlót a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkból. Bálint József, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke keddi sajtótájékoztatón elmondta: 2013 június 4-én a trianoni megemlékezéskor a polgári párt helyezte el az óriás székely zászlót, a Kovászna megyei prefektusok azonban minden alkalomkor a sepsiszentgyörgyi polgármestert szólították fel annak eltávolítására.

Mivel a prefektúra által kezdeményezett perben végleges ítélet született és a sepsiszentgyörgyi polgármester számára pénzbírságot is kilátásba helyeztek, az MPP úgy döntött, bevonja a zászlót, hogy miattuk ne büntessenek senkit – nyilatkozta Bálint József.

Hozzátette: a parkbeli óriás székely zászlónak a kovász szerepét szánták, vagyis azt a célt szolgálta, hogy a város más területein is megjelenjenek a székely jelképek. Ilyen értelemben a zászlójuk betöltötte a szerepét, mivel januárban a sepsiszentgyörgyi imatized alkalmával a magyar felekezetek templomainak udvarára mindenhol felhúzták a székely zászlókat, mondta a polgári párt elnöke. Hozzátette: nem mondanak le az Erzsébet parkbeli székely zászlóról sem, újrakezdik folyamatát, de be szeretnék szerezni a szükséges engedélyeket.

Az MPP Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József keddi sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál panaszolták be a Kovászna megyei prefektúrát, amiért az decemberben 5000 lejes bírságot szabott ki a magyar himnusz eléneklése miatt.

Kulcsár Terza József szerint beadványukban európai normákra hivatkoznak, és rámutatnak, hogy sehol Európában nem fordult még elő olyan, hogy himnuszéneklés miatt megbüntettek volna valakit. Az MPP háromszéki elnöke ugyanakkor bemutatott egy levelet, amelyet Zsigmond Barna Pál főkonzul írt a polgári pártnak, és amelyben rámutat, hogy Magyarországon semmilyen körülmények között nem tilos egy másik ország himnuszának eléneklése.

Kulcsár Terza József szerint megfellebbezték a háromszéki prefektúra jegyzőkönyvét, a bíróság fog ítéletet mondani az ügyben, a tárgyalás időpontja azonban még nem ismeretes.    








EZT OLVASTA MÁR?

X