Közhasznúvá nyilvánítanák a vásárhelyi Aranykakast


-A A+

A marosvásárhelyi önkormányzatnak a város műemlék jellegű épületeihez való viszonyulásáról beszélt szerda reggeli sajtótájékoztatóján Peti András. Az alpolgármester az egykori Bürger-házat, ismertebb nevén a volt Aranykakast, valamint a régi vármegyeházát emelte ki a megmentésre, felújításra szoruló marosvásárhelyi épületek közül.

Az egykori marosvásárhelyi sörgyáros, Bürger Albert egykori palotáját a volt Szentkirály (Kossuth, majd Călărașilor) utca végében Aranykakas néven emlegetik, amely elé hatalmas táblákat is kihelyezett évekkel ezelőtt a polgármesteri hivatal azzal a felirattal, hogy az épület nem a város tulajdona, hanem a bukaresti Romarta cégé.

Peti András beszámolt arról, hogy a tulajdonos csupán látszat-erőfeszítést tett az omladozó épületért, vagyis legutóbb 2012-ben igényeltek jóváhagyást a felújítás és korszerűsítés érdekében, ám azóta semmi egyéb nem történt. A teljes pusztulás megakadályozása végett a városháza kérheti az ingatlan közhasznúvá nyilváníttatását multikulturális, multifunkcionális központ létrehozása céljából – ismertette a törvény adta lehetőségeket az alpolgármester.

Elmondta azt is, amennyiben ezt sikerül elérni, a kulturális minisztérium jóváhagyásával kérhető a kisajátítás, amit a kormány egy rendelettel tehet meg. A legutóbbi önkormányzati ülésen döntés született arról, hogy a város fedezné a költségeket.

A Bolyaiak terén található egykori vármegyeházával kapcsolatosan Peti elmondta, annak a felújítását is szorgalmazzák. Az épületben jelenleg a képzőművészek műhelyei működnek, a felújítási munkálatok idejére ideiglenesen más helyet biztosítanának a szobrászoknak, festőknek, grafikusoknak. Ugyancsak a város egyik sajátos, műemlék jellegű épülete a régi szülészettel szemben található, Bernády György által építetett egykori iskola, amely az utóbbi évtizedekben óvodaként működött. Jelenleg 3,7 millió lejes beruházással tart a felújítás. Amikor elkészül, a város legkorszerűbb óvodája lesz.








EZT OLVASTA MÁR?

X