Közigazgatási alkalmazottak figyelmeztető sztrájkot tartanak


-A A+

2015. február 20-án, pénteken sztrájkba lépnek az Arad, Hunyad, Krassó-Szörény és Fehér megyei közigazgatási alkalmazottak. A félórás figyelmeztető sztrájkra 10–10.30 óra között kerül sor, azokon a településeken, ahol a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Föderációja (FNSA) tagsága IGENNEL válaszolt a szakszervezet sztrájk-felhívására.

A sztrájkolók két pontban összefoglalt követeléseit Tiberiu Negrei FNSA-alelnök, a Temesvári Városháza Alkalmazottai Szabad Szakszervezetének elnöke ismertette a sajtóval a Polgármesteri Hivatal tanácstermében megtartott sajtótájékoztatóján – írja a nyugatijelen.com szerzője. A közigazgatási alkalmazottak ebédjegyeket vagy ebédpótlékot követelnek, amelyről helyi tanácsi határozat döntene, és amelynek költségeit a közigazgatási egység saját költségvetéséből fedezné. A sztrájkolók másik követelése a fizetésemelés vagy a költségvetési alkalmazottak egységes bérezésére vonatkozó 284/2010-es törvény alkalmazása a közigazgatásban.

Tiberiu Negrei FNSA-alelnök a sajtónak elmondta: a közigazgatásban 600–700–800 lejes fizetések vannak, és a törvényes úton kiharcolt pótlékokat sem kapják meg az alkalmazottak. A Számvevőszék legutóbbi jelentése elmarasztalja a Temesvári Polgármesteri Hivatalt, mert bizonyos pótlékokat kifizetett az alkalmazottainak, holott ezeket bírósági határozattal harcolták ki a szakszervezetek. Negrei hangsúlyozta, hogy az egészségügyben, tanügyben, a nemzetvédelem kötelékében és a szociális intézményekben dolgozó alkalmazottak fizetésemelést kaptak, csak a közigazgatási dolgozóknak nem emelték a fizetését. „Szeretnénk tisztázni, hogy mi nem a kormányt akarjuk megdönteni, nem érdekel bennünket a parlamenti többség sem, csak a jogainkat követeljük!” – mondta Tiberiu Negrei.

A sajtónak átadott dokumentum szerint 63 Temes megyei közigazgatási intézményben (polgármesteri hivatalok, kultúrházak, szociális intézmények, helyi rendőrség) 1328 személy IGENNEL felelt a sztrájkfelhívásra, 3 személy NEMMEL. Arad megyéből 14 település polgármesteri hivatalának alkalmazottai tagjai a FNSA-nak, és 234 alkalmazott IGENNEL válaszolt a felhívásra. Hunyad megyében 11 polgármesteri hivatal 294 alkalmazottja lép sztrájkba pénteken, 4-en NEMMEL válaszoltak a sztrájkfelhívásra.

Krassó-Szörény megyéből 16 községháza 172 alkalmazottja lép sztrájkba pénteken. Fehér megyéből a Verespataki Polgármesteri Hivatal alkalmazottai közül 18-an sztrájkolnak pénteken. A Nyugati Régió nagyobb városai közül Lugoson, Szentannán és Szászvároson lesz közigazgatási sztrájk. A nagyvárosok (Arad, Temesvár, Déva stb.) polgármesteri hivatalaiban egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz figyelmeztető sztrájk.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X