Együtt Siklódért! - falumegmentési konferencia


-A A+

Együtt Siklódért! címmel tartottak szakmai konferenciát a település jövőjéről, október 27-én, szombaton a helyi kultúrotthonban, ahol a település értékeiről és ezek érvényesítési lehetőségeiről értekeztek. A rendezvényt Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, partnerségben a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközponttal és Etéd Község Önkormányzatával.

A szakmai értekezést Szőcs Endre, a Hagyományőrzési Forrásközpont igazgatója indította el, aki kulturális szempontból közelítette meg Siklód település fenntarthatóságának kérdését.  Véleménye szerint Hargita megyében az udvarhelyszéki községeket jelentősebb mértékben fenyegeti a kihalás veszélye, mint a gyergyó-, vagy csíkszéki településeket, itt ugyanis nagyobb a kivándorlás.1029siklod1

Az alkalmon továbbá felszólalt József parlamenti képviselőjelölt, Szőcs László Etéd község polgármestere, Elekes György magyarországi mérnök, Kolumbán Gábor bivalyos gazda, főiskolai tanár.

A konferenciát összegezve Sógor Csaba európai parlamenti képviselő elmondta: sikerült a találkozó során rámutatni arra, melyek azok az értékek, amelyek egyedivé és különlegessé teszik Siklódot.

„A következő lépés az kell legyen, hogy a helyi közösség önszerveződésbe kezd, most is láttuk, hogy van rá akarat. Úgy vélem, hogy mindig szükség van néhány külső megfigyelőre, akik tanácsokkal tudják ellátni a helyieket, mert a kívülállók mindig jobban látják a hibákat, azt, amit a közösségben élők kevésbé vesznek észre. Azért jöttünk ide mindnyájan, hogy jó példákat hozzunk, hogy megmutassuk a helyieknek, közösségi összefogással Siklódért is tenni tudunk” – zárta beszédét a politikus, aki már kilátásba helyezte egy újabb találkozó szervezését. {loadposition 4x4}

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X