RMDSZ: 100 ezer lej az ifjúsági főváros magyar programjaira


-A A+

Az RMDSZ főtitkársága az előző évhez hasonlóan idén 100 ezer lej értékben hirdet pályázatot az ifjúsági főváros magyar vonatkozású programjainak támogatására – közölte szerdán a szövetség sajtóirodája.

 A 2013. márciusi brüsszeli kihelyezett ülésen meghozott döntés értelmében olyan pályázati alap létrehozásával járulnak hozzá az ifjúsági szervezetek Kolozsvár Európa Ifjúsági Fővárosa 2015 programban való részvételéhez, amelyek magyar vonatkozású tevékenységeket helyeznek előtérbe – idézte a közlemény Kovács Pétert.

Az RMDSZ főtitkára elmondta, a jelenlegi kiírás, a tavalyihoz hasonlóan, olyan, 2015-ben megvalósuló programok finanszírozásához járul hozzá, amelyek által a szervezetek látványosan és eredményesen tudják bemutatni a régió magyar vonatkozású kultúráját, hagyományait és gazdaságát.

„Fontosnak tartjuk, hogy a kiírás által minél szélesebb körben szólítsuk meg a magyar fiatalokat, valamint az erdélyi értékeket közösen mutassuk fel, ezáltal is bizonyítva közösségünk erejét” – hangsúlyozta Kovács Péter, aki kiemelte, a beérkező pályázatok elbírálása 2015-ben is az ifjúsági szervezetek bevonásával történik.

Március 17-ig lehet pályázni

„A cél az, hogy a projekt keretében minél gazdagabb programfelhozatal alakuljon ki, ezért minden olyan erdélyi, nem csak kolozsvári ifjúsági szervezet jelentkezését várjuk, amely hozzá tud járulni ennek sikeréhez” – fogalmazott Bodor László programokért és ifjúságért felelős főtitkárhelyettes.

Rámutatott, az RMDSZ a már hagyományossá vált tavaszi és őszi ifjúsági közéleti tevékenységek támogatása mellett idén még hangsúlyosabban követi a fiatalok magyar vonatkozású programjait. A 100 ezer lej értékű finanszírozás érvényesülési keretet kíván nyújtani, hogy a tavaly és idén kialakított intézményrendszerből, kapcsolati hálókból az ifjúsági szféra az elkövetkező években is profitálni tudjon. 

A kiírásra 2015. február 24–március 17. között lehet pályázatot benyújtani olyan programokra vonatkozóan, amelyek a 2015. február–szeptember időszakban kerülnek megvalósításra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X