Ingyen ebéd háromszéki kisiskolásoknak


-A A+

Hetvenként szegénysorú háromszéki kisiskolás számára szerveznek felzárkóztató programot. Kísérleti jelleggel három tanintézményben – a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában, illetve a zaláni és egerpataki iskolákban - szerveznek délutáni foglalkozásokat pedagógusok segítségével.

A résztvevőknek ebédet is biztosítanak a LAM Alapítvány, a svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a települések önkormányzatai, a tanfelügyelőség és a Kovászna Megye Tanács összefogása révén.

Torma Vera, a LAM Alapítvány munkatársa rámutatott: az iskola utáni programot szabályozza az oktatási törvény, csak a szükséges pénzforrásokat nem rendelték hozzá. A szociálisan hátrányos helyzetű diákok oktatásának támogatása azért fontos, mert ezek a gyerekek gyengébb eredményeket érnek el az iskolában, mint kedvezőbb családi háttérrel rendelkező társaik, és esetükben a lemorzsolódás aránya is nagyobb.

Az ilyen gyereksegítő programok megelőző jellegűek is, hiszen a szegénysorú gyerekek iskolai eredményessége vagy eredménytelensége szerepet játszik a későbbi társadalmi egyenlőtlenségek átörökítésében.

A kísérleti jellegű délutáni foglalkozást a következő tanévtől ki szeretnék terjeszteni más iskolákra is, azzal a nem titkolt céllal, hogy az állam később vállalja fel ezeknek a programoknak a költségvetési forrásból történő támogatását.








EZT OLVASTA MÁR?

X