Több ezren maradtak víz nélkül az aszály miatt
Mintegy 3000 lakos maradt víz nélkül Fehér megye Berghin, Ohaba és Stemt községeiben az aszály miatt. A hatóságok naponta tartályokban szállítják a településekre a vizet, így próbálnak segíteni a bajba jutott lakosságnak – írja a Mediafax.
Dan Coriolan Simedru Fehér megyei prefektus csütörtöki sajáttájékoztatón közölte: a szélsőséges időjárás miatt, a hőségben elapadt három község ivóvízforrása.
Az egyik érintett településen egyetlen forrásból gazdálkodott az egész falu, ott 24 órára volt szükség ahhoz, hogy felteljen a vízmedence, emiatt már korábban is korlátozásokat vezettek be, a faluban a központi vízcsapot csak néhány órára nyitották meg reggelenként.
A Fehér megyei Sürgősségi Bizottság ülésén felkérte az érintett települések vezetőségét, hogy biztosítsa a vizet a lakosok számára. Szükség esetén a Fehér megyei Sürgősségi Esetek Felügyelősége (ISU) is támogatást nyújthat. „Minden intézkedést megtettünk az ínséges időszak átvészelésére" – nyilatkozta a megye prefektusa.
A hosszan tartó aszály a mezőgazdaságban is károkat okozott, becslések szerint mintegy 20 ezer hektár beültetett terülten okozhat veszteségeket a víz hiánya.
- 35364 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35366 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35367 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35368 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35369 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35369 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni